Nagyon sok a fertőzött burgonya

Agrofórum Online

K. Dániel kérdése: Betakarítás során sok beteg gumóval találkoztam, mit tegyek jövőre, hogy elkerüljem ezt a betegséget?

Aki válaszol: Tóth János kertészmérnök, okleveles növényorvos, szaktanácsadó

Tisztelt Kérdező!

A mellékelt fényképek alapján egyértelműen a burgonya leggyakoribb gumókárosító betegségével, a burgonya fuzáriumos gumórothadás és tőhervadás (Fusarium solani) gomba kártételével találkozott.

A Fusarium gombák az egész világon általánosan elterjedt több tápnövényű, talajlakó kórokozók, amelyek a burgonyatermesztő területeken mindenhol ismertek, károsítanak. A gumók felületén a sebzések, vagy a köldökrész helyén besüppedt, ráncosodó barna foltok alakulnak ki. A gumó húsa szürkül, barnul, esetleg üregesedik. Később a gumók felületén, valamint az elhalt gumórész belsejében is fehér, sárgás vagy rózsaszín penészcsomók jelennek meg. Száraz körülmények között korhadás, morzsalékosodás, mumifikálódás, nedves viszonyok között pedig rothadás a végső tünet. A betegség szakszerűtlen tárolás mellett gyorsan terjed.

A burgonyatövek fuzáriumos hervadása kevésbé súlyos probléma, mint a gumórothadás. Általában virágzás után lép fel és az alsó levelek sárgulásával kezdődik. A vastagabb gyökerek, ill. a szártövek ferde elmetszésekor az edénynyalábgyűrű részben barnán elszíneződik, s ez a kettévágott gumókban is észrevehető.

Az elsődleges fertőzési forrás a talaj, de áttelelése a burgonyatárolóban is lehetséges. A kórokozó tipikus sebfertőző, de az ép gumók köldökrészén is képes bejutni a szövetbe.  A tárolóhelyeken a fuzáriumos gumórothadások járványszerű fellépését elősegítik a helytelen tárolási körülmények (sérült, földdel szennyezett gumók betárolása, magas hőmérséklet és páratartalom, a szellőzés hiánya).

A védekezés alapja helyes, legalább 4 éves vetésforgó betartása, valamint a megfelelő termőhely kiválasztása. A gumórothadás érdekében kerüljük a mélyfekvésű, belvizes területeket, de a túlságosan gyorsan felmelegedő, sülevényes talajokat is, ahol pedig a tőhervadásos tünetek a gyakoribbak. Fontos a fertőzésmentes, valamint a csávázott (karboxin, TMTD) vetőgumó használata. Optimális tápanyag utánpótlással és okszerű öntözéssel a betegség fellépése elkerülhető, ha mégis megjelenik, a burgonyatövek fuzáriumos hervadását foszfit tartalmú lombtrágyákkal kontrollálni tudjuk. A fuzáriumos gumórothadás és egyéb, más talajból fertőző gomba kórokozó ellen nagy hatékonysággal alkalmazhatjuk a Trichoderma harzianum, hiperparazita gombát tartalmazó készítményeket.

Ha gondban van a hatóanyag nevekkel, az alábbi cikkben hatékony segítséget kaphat a megfelelő készítmény megtalálásához:

https://dev.agroforum.hu/szaktanacsadas-kerdesek/hogyan-keressunk-megfelelo-novenyvedo-szert/

Burgonyakrémleves és kolbászchips

2018. január 5. 13:07

Télen sokszor az is elég, ha van egy kis forró leves otthon, és már kész is a vacsora.

Már megjelent az áprilisi Agrofórum!

2019. április 15. 17:04

Vajon mi áll a hazai burgonya termőterület drasztikus csökkenésének hátterében, melyek az ágazat fejlesztési lehetőségei, fellendülhet-e ismét a burgonyatermesztésünk?

Érdemes burgonyát termeszteni

2018. szeptember 4. 14:00

A burgonyatermelés ma tiszteletre méltó tevékenység. Régen is nehéz volt ez a munka, és jelenleg sem könnyebb.

Tömegesen rajzik a kukoricamoly, veszélyben a napraforgó is

2018. június 27. 06:19

Az elmúlt időszak időjárását a megszokottnál hűvösebb éjszakák és a mérsékelten meleg nappalok jellemezték. A nagy csapadékot hozó frontok eltávoztak a Kárpát-medencéből, eső csak szórványosan hullott. A szárazabbra fordult idő elősegíti az aratási munkákat.