Nagyon sok a fertőzött leander

Agrofórum Online

S. László kérdése: Egyik új leander növényemnél eddig nem látott elváltozást találtam. A leveleken és a virágok helyén feketés kemény „daganatok” láthatók. Mik ezek, védekezhetek-e ellenük valamilyen vegyszerrel?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Érdeklődő!

A leander hazánkban kevésbé ismert betegségéről van szó, mellyel először a 90-es évek közepén találkoztam, azóta egyre gyakrabban fordul elő. Mediterrán országokban is igen gyakori, ahol a szabadban élő leanderek többsége fertőzött. Európán kívül minden földrészen előfordul. Részben Földközi tenger melléki országokból származó fertőzött szaporító anyaggal (dugványokkal), valamint kereskedelmi forgalom révén cserepes előnevelt növényekkel terjedt el itthon is. Rendszeresen találni kertészeti árudákban méretes leander tövek között erősen fertőzötteket, tüneteseket.

A betegséget a Pseudomonas savastanoi pv. nerii baktérium okozza. A baktérium fertőzi az olajfákat, súlyos betegséget okoz az olajfa ültetvényekben. Fás dísznövények közül a kőrisfák, a fagyalok és az aranyvessző bokrok is gazdanövényei.

Miről ismerhető fel a betegség?

A leveleken, levél-nyélen, száron, virágkezdeményben, virágon és termésén is kifejlődhetnek a feketés színű, szabálytalan alakú, 1-3 mm nagyságú kiemelkedő daganatok. Kezdetben a daganat a zöld szövetből csak kiemelkedik, a zöld szövet borítja, később az felszakad, és előtör a fekete kemény kinövés. Levélnél gyakori, hogy a daganat mentén a levél megtörik, behajlik. Virágzat fertőzésénél a virágok helyén fekete kemény tömeg látható csak.

A leander fertőzése után hónapokra van szükség a baktérium szétterjedésére és felszaporodására a növényben. Ez alatt tünetek nem észlelhetők, de a növény fertőzött. Ezt az állapotot nevezik látens módon fertőzött növénynek. Dugványszedésre, szaporításra ez a stádium nem ajánlott, az új gyökereztetett növény a szövetekben élő baktérium miatt fertőzött lesz.

Védekezés lehetősége

Az új leánder növényeket érdemes külön, a többitől távol elhelyezni több hónapra megfigyelésre, az esetleges tünetek kifejlődésének időt hagyva. A baktérium a növényben szisztémizálódik, ezért a tünetes részek levágása nem mentesíti a növényt, bár a felszaporodását, továbbterjedését lassítja. Terjesztésében fontos szerepet játszik a vágóeszköz: a kés, az olló pengéjére tapadt fertőzött növényről származó növénynedvvel a következő növény vágási sebzése megfertőződik, saját magunk terjeszthetjük a kórokozót. Ezért a vágó eszközöket növényenként ajánlott fertőtleníteni alkoholba mártás utáni leégetéssel vagy 1:5 arányban hígított Hypo oldatban 30-60 mp-es áztatással. Használat előtt a kést vízzel le kell öblíteni illetve égetés után lehűteni.

Baktérium ellen ható szereink a réz tartalmú növényvédő szerek. Valamennyi hat a baktériumok ellen, mivel kontakt hatásúak, csak a felszínén élő baktériumokat pusztítják, a növény belsejébe nem hatolnak. Ezért csak megelőző jelleggel eredményesek.

Miért halnak el a muskátli bimbói?

2020. augusztus 11. 13:48

Miért halnak el a muskátlim bimbói? Rajtuk apró lyukakat találok, mi okozhatja? Lehet ellene védekezni?

Már nyitva lesznek a virágboltok a hosszú hétvégén

2020. április 30. 11:03

A teljes nyitva tartás ideiglenes visszaállítása a virágárusoknak és a vásárlóknak is nagy segítséget jelent, hiszen az első májusi vasárnapon több idő marad, hogy mindenki megvegye a szeretteinek szánt csokrokat.

Metszés tavasztól télig I. rész – mit metsszünk télen?

2019. január 30. 04:36

A fás szárú növények nyugalmi állapotban végzett metszése általában a vegetatív fejlődést segíti (leveles hajtások erőteljes növekedése), a nyár közepén végzett művelettel az erőteljes növekedésű hajtások fejlődését megállítva a generatív fejlődés lesz túlsúlyban (bőséges virágzást indukálunk).