Sárgul a cseresznyefa levele, pedig még nincs ősz – mi lehet a baj?

Agrofórum Online

N. Gábor kérdése: a cseresznyefánk levelein az utóbbi napokban vörös foltok jelentek meg és pár levél sárgulóban is van. Ezek a levelek könnyen leszedhetőek. A fa nagyon közel helyezkedik el egy szamócaültetvényhez, amin a fa közelében szintén ezek a tünetek jellemzőek. Esetleg tudnának nekem segíteni,hogy mi az oka ennek, gombafertőzés okozza, vagy más állhat a háttérben?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A tünetekért a blumeriellás levélfoltosságot okozó kórokozó (Blumeriella jaapii) tehető felelőssé.

Gazdanövényköre elsősorban cseresznye és meggy, ritkábban sajmeggy. Leggyakrabban a levélen jelentkeznek a tünetek, de ritkábban a gyümölcsök kocsányán is. A levél színén apró, 1-3 mm átmérőjű kerek vagy szegletes, lilás foltok képződnek. A levél fonáki részén a gomba sárgásfehér képletei figyelhetőek meg. A levélfoltok végül összeolvadnak, a levéllemez fokozatosan elsárgul, majd a levél lehullik. Szélsőséges esetben akár a fák teljes lombhullása is bekövetkezhet. A fertőzés a fa alsó részében található leveleken kezdődik és fokozatosan halad felfelé. A korai lombhullás következtében gyengül a hajtásnövekedés, csökken a termőrügyképződés és romlik a fák kondíciója. A betegség kialakulását és terjedését döntő módon befolyásolják az időjárási viszonyok. A fertőzéshez nedvességre van szükség, ugyanis a spórák vízcseppekkel jutnak a levelekre, és ottani csírázásukhoz is elengedhetetlen a víz. A spórák csírázáshoz 21 °C optimális, 15 °C alatt és 27 °C felett csíraképtelenek. Éppen ezért nedves, csapadékos tavaszt követően fokozódik a járványveszély.

A kórokozó életmódja: a lehullott levelek fonákán található sötétbarna, pontszerű, kiemelkedő képletek formájában. A spórák szóródása általában áprilistól (lombfakadás) júniusig tart. A kórokozó spórái a felcsapódó vízcseppekkel kerülnek a levelekre, és a légzőnyílásokon keresztül hatolnak be a gazdanövény leveleibe. Egy-két hét (10-12 nap) lappangási idő után jelennek meg a betegség tünetei.

A védekezés alapja a lehullott lomb talajba forgatása, mellyel a következő évi fertőzésveszélyt csökkenthetjük. A tavaszi fertőzések ellen a valós veszélyhelyzetnek megfelelő kémiai védelem mankoceb, kaptán, tiofanát-metil vagy tebukonazol hatóanyagú gombaölő szerekkel.  Nem csak az érést megelőző időszakban, hanem a szüret után is fontos a lombozat védelme. A termés betakarítása után a levélbetegségek ellen lombpermetezésre az előbb felsorolt készítmények szintén felhasználhatóak.

A házikertekben is megjelenhet a hagymavész

2020. július 13. 07:16

Évek óta nevelek hagymát családi fogyasztásra. Tavasszal a zöldhagymák levelein, később a fokhagyma leveleken is ugyanolyan apró vörösbarna foltok fejlődtek. Mik lehetnek ezek és hogyan lehet ellene védekezni?

Mikor tehetjük ki a leandereket tavasszal a kertbe?

2020. március 12. 04:36

Sz. Balázsné kérdése: Lassan itt a jó idő, mikor tegyem ki leandereimet a kertbe? Hogyan ápoljam?

Mitől barnul a paprika csúcsa?

2018. augusztus 27. 08:53