Valóban rezisztens az Augusztusi muskotály?

Agrofórum Online

P. László kérdése: Néhány éve vettem egy szőlőtövet, úgy adták, hogy augusztusi muskotály. Gyönyörű egykaros kordonná neveltem, hozza is a termését, nem ritka rajta a 30-40 cm-es fürt. Sajnos évek óta nem tudok róla enni egy falatot sem.

Mielőtt eljönne az érés, szemek 3/4-e kireped és szinte lefolyik a kocsányról. Tipikus lisztharmatos tüneteket mutat. A maradék 1/4-éből pedig azért nem tudok enni, mert vastagon áll rajta a permetszer. Tiszta barna az egész fürt. Hiába mosom meg alaposan, nem tudom a kén keserű ízét lemosni.
Lisztharmat ellen Thiovitot használtam, de két éve áttértem a Microkénre, de egyikkel sem értem el eredményt. A kérdésem az lenne, hogy mit rontottam el, mi a teendőm, hogy megvédjem ezt a tőkét is? A többi szőlőtőkémen nyoma sincs a lisztharmatnak, egészséges termés fejlődik rajtuk, csak ez az egy tőke ilyen. Válaszukat előre is köszönöm.

Tisztelt Kérdező!

Nagyon jó ellenállóságú rezisztens fajtának tartja néhány szakirodalom. Azt is olvashatjuk, hogy teljesen permetezésmentesen, minden évben gyönyörűen terem!

Valóság az, hogy a szőlőlisztharmat vonatkozásában az Augusztusi muskotály nagy figyelmet érdemel. A szőlőlisztharmat a szőlő egyik legjelentősebb járványos betegsége. Szinte minden évben az egész országban kárt okoz, annak függvényében, hogy az időjárás mennyire volt a terjedéséhez kedvezően meleg és párás. Főként fürtkárosítása a jelentős, mely fogékony fajtákon gyakran a 80-100%-ot is eléri, ez lehetet önnél is.

A kórokozó áttelelése hazai körülmények között két módon is megvalósul: gombafonállal (micéliummal) a rügyekben, valamint ivaros alakkal (kazmotéciumokkal) az idősebb fás részeken. A rügyben micéliummal való áttelelés kisebb jelentőséggel bír, inkább az elhanyagolt területeken. A kórokozó csak a fiatal, még nem elfásodott rügyekbe hatolva, a levélkezdeményekre eljutva képes áttelelni.

Általában a vesszők alsóbb elhelyezkedésű rügyeiben fordul elő. Ha túléli a telet, akkor a fertőzött rügyekből szisztemikus fertőződött úgynevezett zászlós hajtások fejlődnek, melyek teljes felületét lisztharmatbevonat borítja, ahonnan konídiumokkal fertőzi a szőlő további részeit. Hazánkban sokkal nagyobb jelentőséggel bír az ivaros alakkal (kazmotéciumokkal) való áttelelés.

A következő évi járvány kialakulása nagyban függ az áttelelt termőtestek mennyiségétől. A kazmotéciumok a vegetáció második felében, augusztus-szeptemberben képződnek tömegesen a leveleken. Képződésükhöz a száraz meleg időjárás optimális, 20°C-on 17-18 nap alatt beérnek. Ezek a szabad szemmel is látható fekete gömböcskék az őszi esőkkel mosódnak le a tőke idősebb, fás részeire, ahol áttelelnek.

A lisztharmat ellen akkor védekezhetünk sikeresen, ha az előző évben megelőzzük, hogy nagy mennyiségben képződjenek és teleljenek át kazmotéciumok. Tavasztól megakadályozzuk a korai felszaporodást, az elsődleges tünetek korai felfedezésével és felszámolásával, valamint megelőzzük a bogyófertőzést a kórokozó levélen való megsemmisítésével, még virágzás előtt, az arra alkalmas hatóanyagok kombinációjának kijuttatásával.

Gondolatok a szüretről Szekszárdon - interjú Vesztergombi Csabával

2018. október 25. 03:37

A kialakult időjárási szélsőségek miatt talán nagyobb szerepet kapott idén a szőlők elhelyezkedése, a dűlők. Az biztos azonban, hogy a 2018-as évből lesz lehetőség prémium borok készítésére, akár kadarkából is.

Hogyan védhető meg a szőlő a peronoszpórától?

2019. június 6. 04:36

B. Szabolcs kérdése: Hogyan hat a sok csapadék a szőlő peronoszpórára? Hogyan védhető meg a szőlő?

Eszelény károsít a szőlőben

2020. május 19. 13:03

Idén a képen látható betegség jelent meg a szőlőmben, ami eddig nem volt tapasztalható. A levél a száránál elszárad, lekonyul, foltosodik és el kezd bepöndörödni, majd teljesen szivar szerűen besodródva lóg a hajtáson. Kérném a betegség azonosítását és lehtséges védekezési módokat.