Így termessz húsos somot szakszerűen
A som egy ősi növényünk, a magyar tájkultúra része, amit számos hazai településnév is bizonyít - többek között a festői szépségű Somogy megyében. Az utóbbi években ráadásul egyre népszerűbb a gyümölcse és az abból készített termékek is hódítanak a piacon. Többek között ezért döntött úgy négy éve Simon Attila csányi gyümölcstermesztő, hogy 3,7 hektáron somültetvényt telepít a hagyományos kertészeti kultúrái mellé.
Levéltetvek elleni védekezés
A cseresznyelégy és a monília után a következő legdühítőbb ellenségeink a levéltetvek, amelyből idén különösen sok van jelen a kertekben és ültetvényekben. Ezek az apró rovarok kolóniákat alkotva telepszenek meg a növényeink fiatal hajtásain már kora tavasszal, miután pete alakban sikeresen átteleltek a fák kéregrepedéseiben, rügyein, egyéb növényi részeken. Évente több, akár 10-12 nemzedékük is fejlődik hazánkban.
Takarónövények a talajművelés nélküli növénytermesztésben - Notill technológia (2. rész)
A minimum till, illetve a no till, vagyis a talajművelést részben vagy egészben elhagyó növénytermesztési technológia alapja a megfelelő takarónövények kiválasztása, hiszen a nehéz vasak munkáját, és az inputanyagok kiváltását is ezek végzik. A Somogy megyei Pusztakovácsiban, Berend Ferenc földjein a kísérletek során a talajművelő retek, a lóbab, a homoki zab, a takarmányborsó és a facélia kombinációja vált be. A nagyrészt télen kifagyó növények mindegyikének megvan a maga szerepe abban, hogy a kultúrnövények számára kedvezőek legyen az adottságok a direktvetéstől, egészen az aratásig.
Gyümölcsfák növényvédelme
Ebben a vegetációs szakaszban több kórokozó is megfertőzheti a fáinkat, ezért fontos a megelőzésen túl a pontos időben történő kezelés is.
A vidék Budapesten - Kárpátaljai borok és házhoz szállított vidéki termékek (OMÉK 2019)
Kiváló magyar ízek, minőségi kistermelői élelmiszerek, és nyüzsgő vásári hangulat jellemezte a 79. Országos Mezőgazdasági és Élélmiszeripari Kiállítást és Vásárt, amit szeptember 26. és 29. között rendeztek meg a HUNGEXPO területén. A rendezvény egyik kiemelt célja az volt, hogy bemutassa a hazai mezőgazdaságot és élelmiszeripart, valamint a vidéki értékekkel és ízekkel ismertesse meg a fővárosban élőknek.