Újra virágba borult a káprázatos nagybani
Ismét kivirult a nagybani virágpiac Szigetszentmiklóson. A koronavírus-járvány miatt talán leginkább sújtott agrárágazat, a dísznövénykertészet az Anyák Napját követően tért magához, és bár a vágott virágokkal foglalkozókat negatívan érintette a ballagások elmaradása, a Flóra Hungária csarnokában már nagy a nyüzsgés hétfőnként és csütörtökönként, lassanként visszaáll a régi rend.
KWS új generációs kukoricahibridek 2019-ben! (Pájtl József, Tamási)
A KWS Magyarország Kft. a 2019-es szezonra három új kukoricahibridet mutat be a magyar gazdálkodóknak. A KWS Smaragd, a KWS Kasmír és KWS Durango a KWS Kukorica Teszt Akadémia program részeként 2018-ban többek között a Tolna megyei Tamási térségében is bizonyíthatott.
Levéltetvek elleni védekezés
A cseresznyelégy és a monília után a következő legdühítőbb ellenségeink a levéltetvek, amelyből idén különösen sok van jelen a kertekben és ültetvényekben. Ezek az apró rovarok kolóniákat alkotva telepszenek meg a növényeink fiatal hajtásain már kora tavasszal, miután pete alakban sikeresen átteleltek a fák kéregrepedéseiben, rügyein, egyéb növényi részeken. Évente több, akár 10-12 nemzedékük is fejlődik hazánkban.
Mi lesz a hazai zöldségtermesztéssel?
A csökkenő növényvédő szer paletta, az egyre nagyobb munkaerőhiány, a növekvő előállítási árak miatt eddig is többen feladták már a termesztés ezen formáját. Idén a fagyos, szeles tavasz, valamint a berobbanó COVID-járvány még több termelőt bizonytalanított el. Vajon van még jövő ebben az ágazatban? Merre kell a termelőknek és a termékfejlesztőknek, szaktanácsadóknak venni az irányt, hogy fent tudjanak maradni? Hegedűs Richárddal beszélgettem erről, aki a Seedplus Kft. termékfejlesztő szaktanácsadójaként sok zöldségtermesztő gazdaságot látogat rendszeresen, s mivel maga is gazdálkodik, minden oldalról rálát a szegmenset érintő aktualitásokra.
Repcearatás a kavicsbányák szomszédságában
2020. szeptember 24. 18:20
Repcét arattunk Igriciben néhány magvas gondolattal. Sokan gondolkodnak azon, hogy felhagynak a repcetermesztéssel, a Kiss testvéreknél is a legnagyobb költsége egyértelműen ennek az olajos növénynek van. Eközben nagy probléma lesz a növényvédő szerek kivonása, de az sem megnyugtató, hogy tavasszal nagyjából 10 milliméter eső hullott.