Agrárközélet

AGRYA: magyarországi és székelyföldi gazdák várják a városi fiatalokat

Agrofórum Online

Az AGRYA Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége 2015-ben immár ötödször rendezi meg vidék kaland című programját.

A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) 2015-ben immár ötödször rendezi meg vidék kaland című programját, amelynek keretében fiatal magyarországi és székelyföldi gazdák várják az érdeklődő városi fiatalokat – közölte az AGRYA csütörtökön az MTI-vel.

A múlt évihez hasonlóan idén is városi fiatalok tölthetnek el egy-egy hetet fiatal gazdáknál munkával, a gazdaság napi életének résztvevőiként. A programot a Földművelésügyi Minisztérium 6 millió forinttal támogatja, ezt az összeget az AGRYA a székelyföldi programok előkészítésére és lebonyolítására fordítja.

A résztvevőket pályázaton keresztül választja ki az AGRYA, jelentkezni 2015. április 17-ig lehet, a jelentkezési lapok a www.videk-kaland.hu és www.agrya.hu weboldalról tölthetők le.

Az vidék kaland programot 2012 decemberében a legjobb európai uniós társfinanszírozású mezőgazdasági témájú kommunikációs programnak választották az Európai Bizottság által meghirdetett kommunikációs versenyen – emlékeztet az AGRYA.

A programra olyan, városokban élő, 18 és 35 év közötti fiatalok jelentkezését várják, akik érdeklődnek a mezőgazdaság, egy családi gazdaság mindennapjai iránt, és rövid időre szívesen bekapcsolódnának az ott zajló munkába. A program részeként gyakorló fiatal gazdák, 35 év alatti fiatalok fogadják őket egy-egy hétre a gazdaságukban. A kiválasztott városi fiatalok a fogadó gazda munkarendjéhez illeszkedve dolgoznak, amely hosszabb lehet napi 8 óránál. A városi fiatalok fogadása a mezőgazdasági betakarítási csúcsidőszakra esik, július közepétől augusztus elejéig tart – olvasható a közleményben.

A szövetség várja a program iránt érdeklődő fiatal gazdák jelentkezését is, elsősorban Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből. A fiatal gazdák jelentkezési lapja szintén a www.videk-kaland.hu, www.agrya.hu weboldalakról tölthető le, a jelentkezési határidő számukra is 2015. április 17.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Egységes kérelem: ma lejár az utolsó határidő

2020. június 9. 09:08

Június 9. a végső határidő! A beadott kérelmeket június 2-ig lehetett adatváltozás miatt szankciómentesen módosítani. Június 3. és június 9. között jelzett változtatási igény már az érintett táblára járó támogatási összeg munkanaponkénti 1 százalékos csökkentésével járt.

Módosult a fiatal gazdák induló támogatási pályázata

2019. június 11. 14:37

Módosult „A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás” című felhívás (VP2-6.1.1-16).

Változott a fiatal gazda pályázat felhívása

2018. február 25. 15:37

Február 22-én jelent meg a „A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás” című felhívás legfrissebb módosítása.

Gazdaságátadás, nemzedékváltás – az AGRYA és az AgroStratéga közös kutatása

2018. július 17. 13:44

Az agrár-nemzedékváltással, gazdaságátadással kapcsolatos probléma évek óta ismert az ágazat szereplői számára, ám a megoldáshoz nem készültek megfelelő tervek és csak részben történtek érdemi intézkedések.