Zöldség-Gyümölcs

Ígéretes a tavasz a gyümölcsösökben

Agrofórum Online

Bőséges termést ígérnek ezekben a napokban Duna–Tisza közén az almások. Pótolják a tavalyi lemaradást.

A Homokhátságon fordított ritmusban terem az alma a többi gyümölcsfajjal szemben. A múlt esztendőben a legtöbb fajta szerény hozammal jutalmazta a gazdákat, ezért amint az várható is, idén jóval több gyümölcsöt ígérnek a fák. Más ültetvényekben pedig épp a múlt évi bő termésből következtetve, lényegesen kevesebb termésre lehet számítani. A valóságban azonban nem ezt mutatják a rügyező, virágzó gyümölcsösök.

– Az alma valóban erősnek mutatkozik szinte mindenütt. Legutóbb egy városföldi gazdaságban láttam szép almáskertet. A csonthéjas gyümölcsösökben lényegében semmilyen kárt nem okoztak a kései fagyok sem, a mínusz 2-4 fokos hajnali hidegeket többnyire egészségben vészelték át a rügyek. Akad kivétel persze, például Lajosmizsén fagyzúgós laposba ültetett kajszin találtunk  hidegtől elpusztult bibéket, de a kár ott sem jelentős. Mégis, a csonthéjasok  a idén nem adnak annyi termést mint  a múlt nyáron, különösen a kevésbé metszett fák megerőltették magukat. Ha tényleg így alakul az eredmény, az talán nem is lesz olyan nagy baj, hiszen tapasztaltuk, főleg a meggyel: az export embargók miatt egyáltalán a hazai  feldolgozó ipar, fogyasztói piacok  nem képesek felvenni az összes gyümölcsöt-tájékoztatta lapunkat dr. Sipos Kálmán Zoltán kecskeméti kertészmérnök.

A homokhátsági gyümölcstermesztést jól ismerő szakember szerint helyenként a gazdálkodók is okolhatják magukat, amikor lemaradnak az értékesítéssel. Az iparban, a bel- és külhoni fogyasztói piacokon csakis a jó minőségű gyümölcs adható el.

– Márpedig azt nem lehet elmondani, hogy   minden gazdaságban mindig kiváló gyümölcs terem. Nyilván való, az időjárási tényezők kivédhetetlenül ronthatják a minőséget, ám az ültetvények gondozásán is igen sok múlik. Nagykőrös alatt ismerek öntöző rendszerrel felszerelt meggyes gazdaságot mégis, tavaly elaprósodtak náluk a szemek, mert nem használták a kutakat. Azzal szemben az már most is látható, hogy ahol száraz időjárásban érés idején  öntöznek, illetve szakszerűen gondozzák a fák koronáját,  ott  a növényállomány a virágzással azt a termést jelzi előre, ami tőle elvárható. Ahogy tapasztalom, Kecskemét környékén a szakszerűen kezelt meggyesek, cseresznyések  barackosok  kiegyensúlyozottan fejlődve tartanak a nyárba.

(baon.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bajban az európai gyümölcsfeldolgozók

2020. szeptember 28. 08:17

A koronavírus terjedése miatti válság hatására a gyümölcsfeldolgozókban hiányzott a betakarítási munkálatokat végző idénymunkások egy jelentős része Nyugat-Európában ebben a szezonban.

A tavaszi fagyok miatt szálltak el a gyümölcsárak

2020. szeptember 20. 08:20

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

Az Essex grófságból hazánk kertjeiig – olvasóink kedvenc történelmi almái

2019. február 19. 08:36

Újabb három történelmi almafajta kerül bemutatásra, melyeket még ma is örömmel emlegetnek hazánkban, sőt, még akár termesztik is őket. Ezek a fajták a London pepin, a Bőralma és a Pónyik alma.

Mitől szárad a barackfa hajtásvége?

2019. május 1. 08:53

B. Krisztina kérdése: Őszibarack fáimon száradó hajtásvégeket figyeltem meg. Lehetséges, hogy valami rovar okozta? Hogyan védekezzek?

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

Folytatódott az alma lendületes drágulása

2020. július 12. 10:17

Éves összehasonlításban az alma drágult a legjobban, de a citrom 45 százalékos és a narancs 43 százalékos ralija is kiemelkedik a zöldségek és gyümölcsök országos fogyasztói átlagárának változásai közül.