Agrárközélet

Jakab: újabb eszköz segítheti a mezőgazdasági foglalkoztatást

Agrofórum Online

Újabb kedvezmény bevezetését tervezi a kormány a munkahelyvédelmi akcióterv keretében a mezőgazdaságban foglalkoztatott munkavállalók számának növelésére.

Újabb kedvezmény bevezetését tervezi a kormány a munkahelyvédelmi akcióterv keretében a mezőgazdaságban foglalkoztatott munkavállalók számának növelésére, lehetővé téve, hogy a 25-55 év közötti, mezőgazdasági munkakörben dolgozók után is érvényesítsék a munkáltatók a bérjárulék-kedvezményt – mondta el a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke az MTI-nek.

Jakab István közölte, a kedvezmény a felére csökkentené a bruttó munkabér – de legfeljebb 100 ezer forint – munkáltatói közterhét. A tervezett intézkedés bevezetésének célja a feketefoglalkoztatás visszaszorítása is – tette hozzá a Magosz elnöke.

Megemlítette: a mezőgazdaságban dolgozókat jelenleg is évi 120 napig foglalkoztathatják idénymunka jelleggel kedvezményesen az úgynevezett egyszerűsített foglalkoztatás keretében. A munkahelyvédelmi akcióterv jövőbeni kiterjesztésével a foglalkoztató mellett a dolgozó is nyer, így ugyanis az év minden napjára lehet munkája.

Jakab István közlése szerint az újonnan bevezetni kívánt kedvezmény havonta 30-35 ezer mezőgazdasági dolgozó foglalkoztatását segíti elő a szakértők számítása szerint, éves szinten mintegy 6 milliárd forintot hagyva a mezőgazdasági dolgozókat foglalkoztató vállalkozásoknál. A kedvezményt ez év nyarán vezethetik be – mondta Jakab István.

A Magosz elnöke beszélt arról is, hogy további kezdeményezéseket kíván tenni ezen a területen. A gazdaszervezet szerint például érdemes végiggondolni, hogy a közfoglalkoztatás és a versenyszféra kapcsolata miként alakul a jövőben, a versenyszféra szereplői hogyan tudnak bekapcsolódni a közmunka keretében foglalkoztatott emberek gyakorlati oktatásába. Ez utóbbi ugyanis a Magosz elnöke szerint történhetne a gazdálkodóknál. Így a közfoglalkoztatásban dolgozó, arra alkalmas emberek könnyebben találhatnának munkát a versenyszférában – érvelt Jakab István.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Továbbra sincs ember mezőgazdasági feladatokra

2020. április 24. 13:39

Csak részben jelenthet megoldást a mezőgazdaság akut munkaerő-igényére a más ágazatok nehézségei miatt felszabaduló munkaerő. Az elbocsátott dolgozók közül főként azok mehetnek majd idénymunkákra, akiknek már van tapasztalatuk ebben és közel élnek a termelés helyszíneihez – véli Malatinszki György. A Malagrow Kft. ügyvezetője szerint a mezőgazdasági szereplők számára hosszabb távon kifizetődőbb a technológiai fejlesztésre, a professzionális árutermelés feltételeinek megvalósítására koncentrálni.

Jelentős bizonytalanság jellemzi a magyar agráriumot

2020. június 29. 15:23

Kissé javultak az agrárium szereplőinek várakozásai a második negyedév végére az első negyedévhez képest, de továbbra bizonytalanság jellemzi az ágazatot, főként a koronavírus-járvány miatt beszűkült exportlehetőségek, és a tavaszi aszály miatt - közölte Hollósi Dávid a Takarékbank agrár üzletágának szűk körű elemzői háttérbeszélgetésén.

Rekordteljesítményt érhet el a mezőgazdaság

2018. december 11. 08:05

A bruttó hazai termék (GDP) volumene 2018. I-III. negyedévében a 4,8 százalékkal bővült, a mezőgazdaság teljesítménye 2,4 százalékkal növekedett éves alapon.

Agrometeorológia: megszűnik a fagy, felenged a talaj

2018. március 6. 07:50

A mögöttünk álló, átmenetileg száraz hétvége után kedden országszerte ismét csapadék várható. A héten azonban a kezdeti havazás, havas eső, néhol ónos eső után egyre inkább az eső lesz a jellemző halmazállapot.