Agrárközélet

Hétfőn hirdeti ki az Ab az állami földvagyonnal és a földtörvénnyel kapcsolatos döntését

Agrofórum Online

Hétfői nyilvános, teljes ülésén hirdeti ki az Alkotmánybíróság (Ab) az állami földvagyon kezeléséről szóló törvénymódosítással és a 2013-as földtörvénnyel kapcsolatos határozatait.

Hétfői nyilvános, teljes ülésén hirdeti ki az Alkotmánybíróság (Ab) az állami földvagyon kezeléséről szóló törvénymódosítással és a 2013-as földtörvénnyel kapcsolatos határozatait.

Az Ab az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében felidézte: az Országgyűlés április 28-án fogadta el az állami földvagyon kezeléséről szóló törvény módosítását, amelynek alaptörvény-ellenességével kapcsolatban Áder János köztársasági elnök kért előzetes normakontrollt a testülettől.

Ugyancsak kihirdeti az Alkotmánybíróság azt a határozatát, amelyet a mezőgazdasági és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló, 2013-ban elfogadott törvény egyes rendelkezései, továbbá a törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló törvény egy része alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezés vizsgálata tárgyában hozott.

Miután két héttel korábban a kormánypártoknak nem sikerült biztosítaniuk a szükséges kétharmados többséget, a képviselők április 28-án egy átdolgozott – minősített többséget igénylő rendelkezéseket már nem tartalmazó -, az állami földvagyon kezeléséről szóló törvénymódosítást szavaztak meg.

Az indítványt az ellenzék és szakmai szervezetek főként azért bírálták, mert védett természeti területeket is a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez utal a nemzeti parki igazgatóságoktól. Ellenzéki képviselők szerint mindezzel természetvédelmi értékeket sodornak veszélybe, emellett „földmutyiról”, „földrablásról” beszéltek.

Az államfő hivatala május 8-án közölte, hogy Áder János előzetes normakontrollt kért a törvénymódosításról az Ab-től.

A 2013 júniusában elfogadott földtörvénnyel újraszabályozták egyebek mellett a földtulajdonjog és a haszonélvezeti jog megszerzését, valamint a kényszerhasznosítást. A lényeges változtatások egyike, hogy az állattartótelepek üzemeltetői és a vetőmag-előállítók a korábban tervezett 1200 helyett 1800 hektár földet birtokolhatnak. A törvény döntött a gazdákból álló földbizottságok felállításáról, ezek jóváhagyása nélkül nem lehet földet vásárolni. Főként a Jobbik azért kritizálta a törvényt, mert szerintük az lehetővé teszi a földvagyon „átjátszását” egy szűk csoportnak. Áder János egy hét elteltével írta alá a jogszabályt. Indoklása szerint a jogszabály alkotmányossága sem tartalmi, sem formai szempontból nem vonható kétségbe.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Az ukrán földpiac megnyitása ellen tüntettek Kijevben

2019. december 18. 13:03

A parlament november 13-án első olvasatban már megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely alapján 2020. október 1-jétől feloldják Ukrajnában a termőföld adás-vételének 2001 óta érvényben lévő moratóriumát.

Tovább emelkedett a termőföld ára, de lassult a drágulás üteme

2018. december 2. 14:14

Az elmúlt évben a szántó ára az átlagnál kisebb mértékben, 3,7 százalékkal emelkedett, így egy hektár szántóföld átlagára 1,4 millió forint volt.

Tovább növekedtek a termőföldárak

2019. november 22. 08:32

Az értékesített terület nagysága Fejér megyében nőtt a legnagyobb mértékben, 33 százalékkal, és Pest megyében csökkent a leginkább, 25 százalékkal.

Kiugróan nőtt a termőföld ára

2019. november 8. 10:17

A termőföld ára a hetvenszeresére nőtt, óriási kereslet van rá, hiszen csak korlátozott számban áll rendelkezésre, és mindezek ellenére elég mostohán kezeljük.