Agrárközélet

Alkotmányellenes az állami földvagyonról szóló törvény nemzeti parkokkal kapcsolatos módosítása

Agrofórum Online

A kormány szándéka egyértelmű volt, tiszta viszonyt, tiszta helyzetet kívánt teremteni a földhaszonbérbe-adás ügyében – kommentálta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára az Alkotmánybíróság hétfői döntését az MTI-nek, miszerint alkotmányellenes az állami földvagyonról szóló törvény nemzeti parkokkal kapcsolatos módosítása.

Nagy István Emlékeztetett: „azt szerettük volna”, hogy ne tíz különböző helyen dőljön el, hogy miként hasznosítják a földet bérbe adás útján, hanem egy központban, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnél (NFA) történhessenek meg a döntések egy szabály mentén. „Természetesen tiszteletben tartjuk az Alkotmánybíróság döntését, és tanulmányozzuk azokat az észrevételeket, amiket tett” – mondata az államtitkár. Hozzátette: „természetesen az Ab feltételeinek figyelembevételével fogunk dönteni majd a jövőről, úgy készítjük el majd a módosító javaslatunkat is”, ami így kerül majd az Országgyűlés elé.

Az alkotmánybírósági határozatot követően három természetvédő szervezet – a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a WWF Magyarország, valamint a Magyar Természetvédők Szövetsége – közös közleményt jutatott el az MTI-hez, amelyben elégedettségüknek adtak hangot az Ab döntésével kapcsolatban.

Mint írják: az Alkotmánybíróság hétfői döntése új reményt adhat a magyarországi természetvédelemnek. Az állami tulajdonú védett területek vagyonkezeléséről szóló törvény elbukott, a szakma és az emberek akarata érvényesült a gyors gazdasági nyerészkedéssel szemben. A természetvédők elvárják a kormánytól, hogy tartsa tiszteletben az Alkotmánybírósági döntést és végleg tegyen le a nemzeti park igazgatóságok gyengítésének szándékáról – olvasható a közleményben.

Az Alkotmánybíróság hétfői nyilvános határozathirdetésén közölte, alkotmányellenes az állami földvagyonról szóló törvény nemzeti parkokkal kapcsolatos módosítása. A testület szerint ugyanakkor nem alaptörvény-ellenes, hogy a törvény egyes, a Nemzeti Földalapba tartozó földterületek esetében lehetővé tette haszonbérleti szerződések felmondását, illetve megszüntetett előhaszonbérleti jogokat.

Az Országgyűlés április végén egyszerű többséggel fogadta el azt a törvénymódosítást, amely szerint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet tulajdonosi joggyakorlása alá kerülnek a nemzeti parkokhoz tartozó földek.

Áder János köztársasági elnök nem hirdette ki a törvényt, hanem az Ab-hoz fordult részben közjogi érvénytelenség miatt, ugyanis álláspontja szerint minősített többségre lett volna szükség a módosítás egyes részeinek elfogadásához. Továbbá felvetette azt is, hogy sérülhet a természetvédelem korábban elért szintje.

Az Ab hétfőn kimondta, hogy alkotmányellenes a törvény kétharmados többséget igénylő részének feles többséggel való elfogadása, továbbá az, hogy megszűnne egyes védett természeti területek esetében a Nemzeti Park Igazgatóságok által végzett természetvédelmi célú vagyonkezelés és azt a jövőben a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet gyakorolná elsősorban gazdasági elvek alapján. A törvény ebben a formában nem hirdethető ki.

(MTI)

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Corteva Agriscience: a cél a fenntarthatóbb termelés

2020. június 3. 07:35

A Corteva 10 évre szóló kötelezettségvállalásai közt szerepel, hogy eszközt és képzést biztosít a terméshozamok stabilitásának javításához, az input anyagok optimalizálásához, az éghajlati változásokkal szembeni ellenállóképesség javításához.

Tovább emelkedett a termőföld ára, de lassult a drágulás üteme

2018. december 2. 14:14

Az elmúlt évben a szántó ára az átlagnál kisebb mértékben, 3,7 százalékkal emelkedett, így egy hektár szántóföld átlagára 1,4 millió forint volt.

Már elérhető a földügyi szabályok változásáról szóló kiadvány

2020. július 1. 13:03

2020. július 1-jén lépett hatályba a termelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló földrészletek tulajdonjogának rendezéséről és egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2020. évi XL. törvény.

1,4 millió forint a termőföld átlagára hektáronként

2020. június 8. 09:06

Tavaly 7%-kal kevesebb tranzakció keretében 14%-kal kisebb termőföld-terület cserélt gazdát, mint 2018-ban. Az árak emelkedése ugyanakkor továbbra is töretlen.