Agrárközélet

Júliustól adókedvezményt kapnak a mezőgazdasági dolgozók munkaadói is

Agrofórum Online

A munkavédelmi akcióterv kiterjesztéseként  a mezőgazdaságban foglalkoztatott 25-55 év közötti munkavállalók után is jár az adókedvezmény a munkaadóknak július elsejétől.

A munkavédelmi akcióterv kiterjesztéseként  a mezőgazdaságban foglalkoztatott 25-55 év közötti munkavállalók után is jár az adókedvezmény a munkaadóknak július elsejétől.

A növénytermesztésben, állattenyésztésben dolgozók, valamint a vegyes profilú gazdálkodók mellett a mezőgazdasági gépjavítók, -karbantartók, továbbá a mezőgazdasági-, erdőgazdasági- és növényvédő gépek kezelőit foglalkoztatók vehetik igénybe a kedvezményt, amely legfeljebb a 100 ezer forintos bruttó bér 14,5 százaléka.

Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyi helyettes államtitkára korábban azt mondta, hogy a munkahelyvédelmi akcióterv kiterjesztése a mezőgazdaságban 30-35 ezer embert érinthet, és mintegy 6 milliárd forintot hagyhat az ágazat munkaadóinál.

A foglalkoztató mellett a dolgozó is nyer a módosítással, így ugyanis az év minden napjára lehet munkája. A mezőgazdaságban dolgozókat eddig évi 120 napig foglalkoztathatták idénymunka jelleggel kedvezményesen, az úgynevezett egyszerűsített foglalkoztatás keretében.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Farkas Sándor: az agrárszakképzésnek válaszolnia kell a kihívásokra

2019. szeptember 7. 15:32

Az államtitkár szerint Magyarország sikerének záloga a vidék megerősödése, ami csak akkor lehetséges, ha egyre többen választják az agrárszakképzéseket.

Csökkent a hazai mezőgazdasági kibocsátás volumene

2020. július 16. 09:24

Magyarországon 2019-ben a mezőgazdasági kibocsátás volumene 0,3%-kal mérséklődött 2018-hoz képest. A főbb szántóföldi kultúrák közül kukoricából és a legtöbb kalászosból az előző évinél több termett.

Egyre több kínai fektet be a bolgár mezőgazdaságba

2019. március 28. 13:33

Növekszik a kínai befektetők érdeklődése a bolgár mezőgazdaság iránt. A kínai vállalkozók többnyire a gabona, a kukorica és a szőlő termesztésére összpontosítanak Bulgáriában.

Budapest Afrika Fórum: bővülő mezőgazdasági kapcsolatok Afrikával

2018. június 21. 06:35

Magyarország természeti és így mezőgazdasági viszonyai is gyökeresen eltérőek Tunéziáétól, Ugandáétól vagy a Dél-afrikai Köztársaságétól, vannak olyan globális kihívások, amelyekre leginkább együttesen lehet megtalálni a helyes választ.