Agrárközélet

Hány embert lát el egy gazda élelemmel?

Agrofórum Online

Míg az 1930-as években egy Amerikában élő farmer négy fő számára elegendő mezőgazdasági terményt állított elő, addig negyven évvel később ez a szám jelentősen megváltozott.

Míg az 1930-as években egy Amerikában élő farmer négy fő számára elegendő mezőgazdasági terményt állított elő, addig negyven évvel később ez a szám jelentősen megváltozott. Az AGRYA – Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége által irányított Vidék Kaland program oldalán olvasható blog érdekes bejegyzése.

Hol tart ma a mezőgazdaság?
Ma már szinte mindenki számára teljesen természetes, hogy a szükséges élelmiszer az üzletek polcain várja, csupán kevesen gondolkodnak el azon, hogy mennyi munka is van azzal a termékkel, melyet a bevásárlókosarukba tesznek nap mint nap. Bár Magyarországon a talaj és az éghajlat adottságai jól kihasználhatóak lennének, kevesen akadnak olyanok, akik gazdálkodni szeretnének. Az illetékesek globálisan is felismerték már ezt a problémát, bár ezt csak úgy tudnák orvosolni, ha több fiatal is a mezőgazdasági területen képzelné el a jövőjét.

Hány embert lát el egy gazda élelemmel?
Míg az 1930-as években egy Amerikában élő farmer négy fő számára elegendő mezőgazdasági terményt állított elő, ami tulajdonképpen azt jelentette, hogy a saját családja részére biztosítani tudta az élelmet, addig negyven évvel később ez a szám jelentősen megváltozott, egy gazda már 73 főnek elegendő mennyiséget tudott termelni. A technikai fejlődésnek és a számos innovációnak köszönhetően pedig a 2010-es évekre már 155 ember számára állít elő elég élelmet egy gazda. Bár elsőre ez az arány nem tűnik alacsonynak, a valóságban az, hiszen nem minden növény kerül emberi fogyasztásra, hanem az állatok takarmányaként is szolgál egy részük.

Mennyit kell dolgoznia egy gazdának?
Értelemszerűen a technikai fejlettség jelentősen megkönnyítette, és meg is gyorsította a mezőgazdasági munkálatok nagy részét, de még mindig sok munka áll a boltban látott termékek mögött. Koránt sem állítható, hogy a mezőgazdasági munkát végző gazdák élete unalmas, valamint nyugodt lenne, hiszen az év 365 napján, éjjel-nappal dolgoznak. Szinte nincs olyan időszak, amikor ne akadna tennivalója egy gazdának.

Mi okozza a problémát?
Az élelmiszer egy része kárba vész, hiszen kidobják azt, amikor még alkalmas lenne emberi fogyasztásra. Emellett pedig még az is gondot jelent, hogy a termelők nem takarítanak be minden mezőgazdasági terményt. Ennek két oka lehet: egyfelől azért, mert nincs az adott zöldségre, illetve gyümölcsre kereslet a vásárlók részéről, másfelől megtörténhet amiatt is, hogy a termény kinézete miatt nem megfelelő eladásra. Az emberek többsége úgy vélekedik, hogy például a paradicsom legyen tökéletesen kerek és piros, egyébként nem vásárolja meg azt.

Mi a helyzet a földterületek nagyságával?
Azt hihetnénk, hogy minél nagyobb a gazdálkodási terület, annál több ember számára biztosít élelmet, ám a nagyobb földterület nem feltétlenül jelent nagyobb hozzájárulást ehhez. Szerte a világon a kisebb gazdaságok azok, amelyek ténylegesen az emberek részére termelnek ételt. A nagyobb gazdaságok többsége nagy valószínűséggel nem emberi fogyasztásra állítja elő a terményeket, hanem az állatoknak takarmányként vagy bioüzemanyagnak. Napjainkra tehát az a jellemző, hogy egyre kisebb területen, egyre nagyobb mennyiséget termesztenek, már ami emberi fogyasztásra szánt terményt illeti.

Milyen probléma forrása lehet a technika alkalmazása a mezőgazdaságban?
A termelékenység fokozása minden régió számára fontos, melynek több oka is van. A legfontosabbak talán, hogy így versenyképesek lehetnek a mezőgazdasági piacon, több élelmiszert állíthatnak elő, de a migrációra is hatással van. Mivel a gazdák elfogadják az új technikákat, nagy különbségek merülnek fel a termelékenységet illetően. A több mezőgazdasági terményt előállító gazdák nagyobb haszonban részesülhetnek, míg azok a mezőgazdasági termelők, akik nem eléggé eredményesek, elhagyni kényszerülnek a piacot, és máshol keresni a sikert.

(Vidék Kaland)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Ha kevés a földterület, akkor segíthet a városi mezőgazdaság

2020. szeptember 20. 06:36

A városi farmok rendkívül fontos lépést jelenthetnek Szingapúr azon törekvése felé, hogy 2030-ig az ország élelmiszerigényének 30 százalékát helyben állítsák elő.

Új műszaki bizottság alakult az élelmiszer-hamisítás ellen

2019. február 20. 09:03

Az Európai Szabványügyi Bizottság (European Committee for Standardization, CEN) jóváhagyta, hogy német vezetéssel egy új műszaki bizottság alakuljon meg, CEN/TC 460 „Élelmiszer-hamisítás” címmel.

Nyolc százalékkal drágultak az élelmiszerek

2020. július 9. 15:03

Összességében júniusban a fogyasztói árak átlagosan 2,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Megéri mentesnek lenni

2018. szeptember 27. 11:39

Rohamosan fejlődik a mentes élelmiszerek piaca. A lisztérzékenyek számára tünetmentes életet biztosító terápia: a gluténmentes diéta.