Agrárközélet

Felmérés készül a termelői szövetkezésekről

Agrofórum Online

A termelői szövetkezés-együttműködés gazdasági és társadalmi feltételeiről, valamint annak akadályairól a magyar agrárgazdaságban címmel készítenek felmérést.

A termelői szövetkezés-együttműködés gazdasági és társadalmi feltételeiről, valamint annak akadályairól a magyar agrárgazdaságban címmel felmérést készít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) együttműködve a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézetével – közölte honlapján a NAK pénteken.

A felmérés készítői választ kívánnak kapni, hogy a NAK tagjai készen állnak-e együttműködések kialakítására és azok sikeres működtetésére. Továbbá képesek lesznek-e széles körben alkalmazni a legújabb együttműködési formákat, így hatékonyan versenyezhetnek-e európai uniós társaikkal. Szeretnének-e élni a 2014-2020-as Vidékfejlesztési Program által támogatott együttműködési lehetőségekkel.

A NAK ugyanis elkötelezett abban, hogy segítse Magyarországon egy új, sikeres szövetkezeti-termelői integrációs modell kialakulását és ehhez partnerként számít minden tagjára.

A jelenlegi együttműködési formákat jellemző helyzet minél átfogóbb megismerése érdekében két kérdőívet állítottak össze a témát kutatók. Az egyik kérdőív a termelői együttműködéseket, míg a másik az azokat segítő szervezeteket, integrátorokat vizsgálja. A kérdőívek kitöltésére július 1. és augusztus 31. között van lehetőség (bővebb információt a felmérésről a NAK honlapján találnak az érdeklődők). A NAK a vidékfejlesztési referensi hálózatán keresztül segíti a termelőket a kérdőívek kitöltésében – tartalmazza a közlemény.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Az osztatlan közös tulajdonnal érintett földeket a gazdáknak adnák

2019. június 11. 14:51

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara karcagi agrárfórumán és fajtabemutatóján a szakminiszter több aktuális ügyről (öntözésfejlesztés, állattenyésztési törvény, osztatlan közös tulajdoni forma stb) is szót ejtett.

Már elindult a jégkármérséklő-rendszer felkészítése

2019. február 7. 15:33

Ahhoz, hogy április 15-én elindulhasson a riasztási időszak, már február 18-án az automata és a manuális generátorok kitelepítését el kell indítani.

Növelni kellene a szója termőterületét

2018. szeptember 6. 07:05

A szója termesztése leginkább a folyókhoz közeli területeken lehet sikeres Magyarországon, de folynak a nemesítések, és a szakértők abban bíznak, hogy lesznek olyan fajták, amelyek a hazai klimatikus viszonyok között is biztonságosan teremnek.

Felmérik az élelmiszeripari vállalkozások digitalizációs helyzetét

2019. április 8. 14:18

A vizsgálat csak az ágazati szereplők segítségével, közreműködésével végezhető, ezért kérik az élelmiszeripari vállalkozások képviselőit, hogy a kérdőív kitöltésével segítsék felmérni a jelenlegi állapotot.