Agrárközélet

Agrároktatás – Erősíteni kell a duális képzést, azon belül is a gyakorlati oktatást

Agrofórum Online

Nagy István az agrárszakképző iskolák országos tanévnyitó ünnepségén Törökszentmiklóson, a 75 éves Székács Elemér Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium ünnepségén beszélt erről.

A következő tanév legfontosabb feladatai közé sorolta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a duális képzés, ezen belül pedig  a gyakorlati képzés megerősítését, az agrár felsőoktatás és középfokú szakoktatás, valamint a köznevelés együttműködésének fejlesztését, illetve a magyar vidék igényeihez igazított felnőttképzés erősítését.

Nagy István az agrárszakképző iskolák országos tanévnyitó ünnepségén Törökszentmiklóson, a 75 éves Székács Elemér Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium ünnepségén hétfőn elmondta, a Tessedik Sámuel Agrárszakképzési Koncepció legfontosabb célja, hogy az agrárszakképzés rendszerének a megújítása az agrár-és élelmiszergazdasági ágazat sajátosságainak a figyelembe vételével valósuljon meg. A koncepció a pályaorientáció megújításában kiemelkedő szerepet szán az agrárszakképző iskolák mellett működő termelő gazdaságoknak – tette hozzá.

A parlamenti államtitkár kiemelte: az iskolahálózat stabilan működik, a koncepcióban foglalt célkitűzések megvalósítása megkezdődött. Ennek keretében elindult az OKJ „finomhangolása”. A szakmai elvárásoknak megfelelően kezdeményezték az erdészeti -és vadgazdálkodási technikus szakképzés szétválasztását, az élelmiszeripari szakmunkásképzés munkaerőpiaci igényeknek megfelelő módosítását – közölte.

Hozzátette: a kormányzati törekvéssel összhangban kezdeményezték a rövidláncú termékértékesítéssel kapcsolatos kisüzemi élelmiszer előállító szakképzés felvételét az OKJ-rendszerbe. Szavai szerint olyan agrár-szakképző iskolai hálózat működtetésére és megerősítésére van szükség, amelyben a megszerzett tudás alkalmas és elegendő minden diák számára, hogy később munkavállalóként megállja a helyét vagy saját családi birtokán önállóan is elkezdhesse a gazdálkodást.

Nagy István hangsúlyozta, hogy az agrárszakképzés fejlesztésében a Földművelésügyi Minisztérium kiemelkedő, kettős szerepet tölt be: részt vesz a szakképzések irányításában,  intézményfenntartóként a szakképzés rendszerében is és jelentős szerepet tölt be az agrárszakképzés átalakításában.

Nagy István elmondta: a 2015-2016-os tanévben belépő, mintegy hatezer új tanulóval együtt csaknem huszonnégyezer diák tanul a tárca által fenntartott intézményhálózatban.  Az FM átvette további öt iskola fenntartói jogát, így összesen 49 iskolát tart fenn, az oktatás 64 feladatellátási helyen zajlik – tette hozzá.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A kényszerszabadságon lévőket a földekre küldenék dolgozni a franciák

2020. március 24. 16:32

A francia gazdaság évtizedek óta több ezer külföldi idénymunkást alkalmaz a földeken, akik a karatnénszabályok miatt idén nem jöhetnek Franciaországba.

Élénkülőben a magyar-ghánai kapcsolatok

2018. november 21. 12:33

A releváns magyar termékek már bemutatkozhattak a ghánai-magyar mezőgazdasági-feldolgozóipari szakfórumon, ahol a cégek a termeléstől a csomagolásig, illetve az értékesítésig kínálnak nemzetközileg versenyképes megoldásokat.

Budapest Afrika Fórum: bővülő mezőgazdasági kapcsolatok Afrikával

2018. június 21. 06:35

Magyarország természeti és így mezőgazdasági viszonyai is gyökeresen eltérőek Tunéziáétól, Ugandáétól vagy a Dél-afrikai Köztársaságétól, vannak olyan globális kihívások, amelyekre leginkább együttesen lehet megtalálni a helyes választ.

Megduplázódott az Opus agrárbevétele

2020. június 4. 15:17

Az értékesítés nettó árbevétele is 108 százalékkal nőtt: míg 2020 első negyedévében már 13,52 milliárd forint, addig tavaly ugyanezen időszakban még csak 6,5 milliárd forint volt 2020 első negyedévében.