Agrárközélet

GVH: Csányi Sándor érdekeltségei irányíthatják a KITE-t

Agrofórum Online

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a nádudvari székhelyű KITE Zrt. 2014-ben csaknem 4,1 milliárd forintos mérleg szerinti nyereséget könyvelhetett el.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Csányi Sándor tulajdonába tartozó Agrárintegrátor Kft., Agrárspektrum Kft. és Agrochain Kft. közvetett, közös irányítást szerezzen a KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. (KITE Zrt.) felett – közölte a GVH pénteken az MTI-vel.

Csányi Sándor idén létrehozott három cége a KITE-vel június 30-án kötött részvény-átruházási és üzletrész adásvételi szerződést, amely alapján a Csányi Sándor végső irányítása alatt álló vállalkozások megszerzik a KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. felett az önálló irányítást. Az irányításszerzés a versenytörvény alapján összefonódásnak minősül, a cégek ezért július 27-én kérelmet nyújtottak be, amelyben a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérték.

A versenyhivatal pénteki közleménye szerint a GVH úgy ítélte meg, hogy az érintett piacokon nincs ok versenyaggályra, figyelemmel a piaci részesedésekre, a csekély mértékű részesedés növekményre (minthogy a Csányi Sándor tulajdonába tartozó cégek részesedése rendkívül alacsony ezekben az átfedő szegmensekben), illetve a piaci szereplők álláspontjára.

A GVH kifejti: mind a KITE-csoport (KITE Zrt. és az általa irányított vállalkozáscsoport), mind a Csányi Sándor tulajdonába tartozó cégek végeznek vetőmagokhoz, műtrágyákhoz, növényvédő szerekhez és terményekhez – azon belül a gabonafélékhez és olajos magvakhoz – kapcsolódó kereskedelmi tevékenységet.

A versenyhivatal megállapította, hogy a gabonafélék kereskedelmében a két vállalkozáscsoport együttes érintett magyarországi piaci részesedése nem éri el a 20 százalékot.

A műtrágyák, valamint a vetőmagok, a növényvédő szerek és az olajos magvak kereskedelmében a két vállalkozás együttes érintett piaci részesedése meghaladta a 20 százalékot, de a Csányi Sándor tulajdonába tartozó cégek részesedése lényegesen kevesebb, mint 5 százalék. Mindezek figyelembevételével a GVH engedélyezte a tranzakciókat.

A céginformáció adatai szerint a KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. 1991-ben alakult Nádudvaron. A jegyzett tőkéje 1 milliárd 489 millió 300 ezer forint. Egyedüli részvényese Guba Sándor volt.

Az Agrárintegrátor Kft., az Agrárspektrum Kft., valamint az Agrochain Kft. az idén jött létre 3-3 millió forintos jegyzett tőkével, fővárosi székhellyel. Egyedüli tulajdonosa mindhárom cégnek Csányi Sándor.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a nádudvari székhelyű KITE Zrt. 2014-ben csaknem 4,1 milliárd forintos mérleg szerinti nyereséget könyvelhetett el a megelőző évi 3,98 milliárd forint után.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Jéggel a fagy ellen: fagyriasztás és fagyvédelmi öntözési rendszer

2019. április 9. 16:37

A precíziós gazdálkodás elengedhetetlen elemei a saját területre vonatkozó agrometeorológiai adatok. A szántóföldi kultúrákban történő hasznosításon túl újabb felhasználási területe a tavaszi fagyriasztás és fagyvédelmi öntözésirendszer-vezérlés a gyümölcsösökben.

Itt a zöldborsószezon - a KITE Zrt. bemutatta a legújabb fajtákat

2019. június 7. 06:38

Az ország minden szegletében jelen vannak a KITE Zrt. és a van Waveren közös együttműködésében kínált zöldborsófajtái. Ma Magyarországon nincs olyan feldolgozó, illetve integrátor, aki az elmúlt években ne használta volna ezeket a fajtákat.

Mulcsozó robot, terepjáró és favágó verseny - A magyar vadászok legnagyobb seregszemléje

2019. február 16. 06:37

Látványos favágó verseny, terepjárók és vadászpuskák, kapitális trófeák, szebbnél szebb preparátumok. Videó a magyar vadászok legnagyobb seregszemléjéről.

Életmód Videó

Virtuális határszemle 3. – Home office a szántóföldi növénytermesztésben

2020. május 18. 11:03

Napjaink modern mezőgazdasága nem létezhetne a GPS helymeghatározás nélkül. Az egyik első lépés a precíziós gazdálkodás felé, hogy gépeink képesek legyenek az automata kormányzásra, ehhez pedig fontos kellék a minél nagyobb pontosságú GPS vevő. A KITE Zrt. RTK (Real Time Kinematic) rendszere felvértezi a felhasználót a +/- 2,5 centiméteres GPS pontossággal, melynek segítségével a gazdálkodás hatékonyabbá válik.