Növényvédelem

Sáskajárás – Rendkívüli állapotot hirdetett Oroszország

Agrofórum Online

„Egyiptomban úgy mondták, hogy sáskajárás”. Ez a verssor villant meg agyamban, amikor Takács Géza előadását hallgattuk október 28-dikán a VSZT Küldött Közgyűlésén.

„Egyiptomban úgy mondták, hogy sáskajárás”. Ez a verssor villant meg agyamban, amikor Takács Géza előadását hallgattuk október 28-dikán a VSZT Küldött Közgyűlésén.

A vers szerzőjére nem biztos, hogy jól emlékszem, talán Guillaume Apollinaire lehetett, akitől több verset is olvastam kamaszkoromban. (Persze utána is nézhettem volna.)
Szóval sáskajárás.

A VSZT elnökének előadását, rövidített, szerkesztett formában ismertetjük. Nem mindennapi élményben lehetett része! (A Kukorica Extrában bővebben is beszámolunk a sáskajárásról és annak hazai vonatkozásairól is.)

Sáskainvázió miatt hirdetett rendkívüli állapotot Oroszország
Index, 2015. 08. 05.

Sáskák milliói lepték el a dél-orosz termőföldeket, súlyos károkat okozva a termésben. A nagyjából nyolc centiméter hosszú rovarok óriási, 800 ezer hektáros területen teszik tönkre a termelést. A helyi hatóságok 30 éve nem láttak ekkora pusztítást. A termés 10 százaléka már most elpusztult, és az invázió még messze nem ért véget, ezért a hatóságok már a helyi gazdák megélhetéséért aggódnak.

Nézzék, semmi nem maradt a kukoricából. A sáskák mindent megettek, a levelektől a csövekig –, mutatta be a helyzetet az egyik elkeseredett gazda.

Az orosz mezőgazdasági minisztérium rendkívüli állapotot hirdetett, de egyelőre tehetetlen a pusztítással szemben. Növelték ugyan a permetezés mértékét, de a nagy nyári meleg csökkenti a bevetett rovarirtó-szerek hatékonyságát. Ezen kívül a hatóságok szerint az is gondot okoz, hogy a sáskarajok túl gyorsan mozognak, ezért nem tudják velük tartani a lépést.

Az orosz állami tévé szerint az extrém sáskajárásért is a klímaváltozás okolható, csakúgy, mint a közelmúltbeli átlag feletti hőmérséklet és áradások.

(2015 nyarán a sáskajárás legalább 550 ezer hektár területen okozott károkat. A mezőgazdaság elszenvedett kára több milliárd rubelre tehető. Az Orosz Mezőgazdasági Minisztérium hivatalos adatokat még nem közölt.)

A VSZT rendezvényéről honlapunkon olvashattak, és majd a decemberi Agrofórumban.

(Bódis László – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megjelent: Védekezés hazánk jelentős szántóföldi kártevői ellen

2020. szeptember 22. 10:20

Jelen kiadvány létrejöttének hátterében az Agrofórum Kiadó Kft. szerkesztőbizottságának és az ADAMA Hungary Zrt. munkatársainak azon törekvése húzódik meg, melynek fő céljai a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.

A BASF felvásárolja az L-glufozinát-ammónium, szabadalommal védett technológiát

2020. szeptember 15. 09:43

A BASF felvásárolta az L-glufozinát-ammónium szabadalommal védett Glu-L™ technológiát az AgriMetis™-től. E vállalat vezető szerepet tölt be a növényvédelem biotechnológiai innovációs fejlesztésének területén, és a BASF Mezőgazdasági Megoldások divíziója ezzel a tökéletesített technológiával még hatékonyabb terméket kínálhat ügyfeleinek a nem kívánt gyomok elleni védekezéshez.

3 millió tonna növényvédő szert használunk évente

2020. szeptember 11. 11:38

Haszonnövényeink és állataink védelme érdekében jelenleg globálisan 3 millió tonna peszticidet használunk fel évente. Magyarországon 2018-ban a legutolsó szerforgalmi jelentés alapján 26,5 tonna növényvédő szer került forgalomba, melyek 40%-a gyomirtó, 27%-a gombaölő, 16%-a talajfertőtlenítő, 8%-a rovarölő szer volt.

Súlyos eredmény: 458 olimpiai medencényi illegális növényvédő szer

2020. július 27. 13:08

A növényvédelem sikeressége számos tényezőn múlik. Az egyik, talán kevésbé ismert probléma az illegális növényvédőszer-kereskedelem és -hamisítás, mely az évek folyamán egyre jelentősebbé válik.

Múló politikai bizonytalanság – erősödő jegyzések

2019. december 16. 14:17

A hazai piacon nagy a csend, az ünnepek közeledtével már nem csak az üzletkötések, de a szállítások is lassan leállnak. A szokásos két ünnep közötti időszak most még rövidebb lett, mindenki igyekszik lezárni folyamatban lévő ügyeit még a héten.

Estek a gabonaárak a Hálaadás napi szünet előtt

2019. november 28. 13:47

A kukorica és a búza árának csökkenését részben a kereskedési szünnap előtti pozíciózárásokkal indokolta több elemző is. A kereskedés amerikai idő szerint kora délután egyébként még újraindul fél napra a hétvége előtt.

A közel-keleti kockázatokat árazzák a befektetők

2020. január 9. 09:02

A búzapiacon egy újabb egyiptomi beszerzési tender eredményére vártak. Annyi már kiderült, hogy amerikai ajánlatot nem fogadtak el Kairóban és az árak is emelkedhettek az egy hónappal ezelőtti aukcióhoz képest.

Már csak a cukorrépa betakarítása maradt

2018. november 9. 07:47

A cukorrépa kivételével befejeződött az őszi szántóföldi növények betakarítása, kukorica, napraforgó és szója termésekből megfelelő árualap áll rendelkezésre, biztonságos az ország ellátása, és jelentős mennyiség marad exportra is.