Agrárközélet

A bankok felkészültek a földművesek hiteligényeinek kiszolgálására

Agrofórum Online

Teljes mértékben felkészült a földművesek hiteligényeinek kiszolgálására a hitelt nyújtó Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és a hitelt közvetítő Budapest Bank.

Teljes mértékben felkészült a földművesek hiteligényeinek kiszolgálására a hitelt nyújtó Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és a hitelt közvetítő Budapest Bank – mondta a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára szerdán az MTI-nek.

Németh Lászlóné közölte: az MFB-NHP (növekedési hitelprogram) földhitel futamideje legfeljebb 20 év. A hitel kamatozása az első tíz évben 1,95 százalék évente. Ezt követően az akkor elérhető legmagasabb kamattámogatás mellett jutnak hozzá a hitelhez a földművesek.

A hitel felvétele igen egyszerű a gazdálkodók számára, mivel egy nyilatkozat kitöltésével előzetes hitelkérelem nyújtható be. Így pedig már az árverés előtt elkezdhetik a hiteligényléssel kapcsolatos ügyintézést a földművesek – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Hozzáfűzte: a Budapest Bank fiókjaiban úgynevezett hitelígérvény is kérhető. Ennek birtokában a gazdák úgy vehetnek részt a földárveréseken, hogy ismerik saját hitelképességüket.

Akinek van hitelígérvénye, azt nem érheti meglepetés, és a kért kölcsönt – a meghirdetett 150 milliárd forintos program keretösszegének rendelkezésre állásáig – megkapja, miután érvényes és hatályos szerződése lesz a Nemzeti Földalap Kezelő Szervezettel (NFA) a megvásárolni kívánt földterületre. Ilyen hitelígérvényt november 5-e óta lehet kérni. Ebből eddig 193 darabot adott ki a Budapest Bank több mint 6 milliárd forint értékben.

Hitelt pedig az kaphat, aki a törvényi előírásoknak és a hitelbírálati szempontoknak megfelel. Emellett az árverési biztosítékot befizette, tovább az árverésen személyesen vagy jogi képviselő útján részt vett, és az NFA-val adott földterület megvásárlására érvényes és hatályos szerződést kötött.

Ez utóbbi lehet: a legmagasabb vételi ajánlatot tevő; a helyébe lépő következő legmagasabb ajánlatot tevő (ha az előző adásvétel meghiúsul); elővásárlási jogával élő árverező (neki is meg kell felelnie a már említett négy előfeltételnek).

„Arra szeretnénk mindenkit ösztönözni, hogy aki az árverésen részt akar venni, és földet akar vásárolni az államtól, minél hamarabb fizesse be az árverési biztosítékot” – hangsúlyozta Németh Lászlóné.

Hozzátette: a jövő héten összesen 460 földterületet árvereznek, de eddig csak 15 esetben fizették be az árverésen való részvételhez szükséges árverési biztosítékot a Budapest Banknál vezetett letéti számlára. „Az árverési biztosíték befizetésére minden esetben legkésőbb az árverést megelőző munkanapon 12 óráig kell sort keríteni” – mondta az államtitkár.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Hétfőtől már igényelhető az ingyenhitel

2020. április 28. 09:17

A kiemelt támogatások a 2020. december 31-éig hatályba lépett Agrár Széchenyi Kártya hitelügyletekre vehetők igénybe.

Agrárminiszter: a tegnap módszereivel nem lehet eredményesen megküzdeni a ma kihívásaival

2019. augusztus 16. 09:32

Háromszáz kiállító részvételével megnyílt Kelet-Magyarország legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítása, a Farmer Expo csütörtökön Debrecenben.

Hitelcsomag a mezőgazdaság finanszírozására

2019. május 2. 11:58

Az Európai Beruházási Bank (EBB) és más piaci bankok összesen mintegy 2 milliárd eurós hitelcsomagot indítanak a mezőgazdaság és a biomassza-alapú gazdaság finanszírozására.

Az MKB Csoport két tagja is az AgrárgépShow-n

2018. január 23. 09:25

A HUNGEXPO-n megrendezésre kerülő Agrárgépshow 2018 az év legnagyobb hazai agráripari kiállítása, ezért az MKB Pénzügyi Csoport számára kiemelten fontos, hogy teljes agrárportfoliójával képviselje magát az eseményen.