Terményárak

KSH: két éve először emelkedtek a mezőgazdasági felvásárlási árak szeptemberben

Agrofórum Online

Szeptemberben a mezőgazdasági termelői árak 1,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Szeptemberben a mezőgazdasági termelői árak 1,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat és ezzel több mint két éve, 2013 júniusa óta először emelkedtek éves összehasonlításban. A növekedést a növényi termékek árának 8,5 százalékos emelkedése okozta, miközben az élő állatok és állati termékek ára továbbra is csökkent, 9,1 százalékkal – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Minden kiemelt növényi termékcsoport ára emelkedett: a legkisebb mértékben (0,7 százalék) a burgonya, a legnagyobb mértékben (22,8 százalék) a gyümölcsök drágultak. A gabonafélék ára 2,1 százalékkal lett magasabb.

Az élő állatok termelőiár-szintje 5,4, az állati termékeké 17 százalékkal lett alacsonyabb.

A tej felvásárlási ára tavaly februártól csökkent, de szeptemberben növekedett. Míg augusztusban 76 forint volt a literenkénti ár, szeptemberben már 79 forint – közölte a KSH.

Az év első kilenc hónapjában a mezőgazdasági termelői árak 4,7 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához viszonyítva, ezen belül a növényi termékek ára 1,8, az élő állatok és állati termékek ára 9,2 százalékkal.

A vágósertés ára 12, a tej termelői ára 21 százalékkal esett vissza.

A mezőgazdasági termelés ráfordítási árai az év első kilenc hónapjában 1,8 százalékkal alacsonyabbak voltak, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 2,5 százalékos csökkenéséből, illetve a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 2,8 százalékos növekedéséből adódott.

Az agrárolló (a mezőgazdasági termelőiár- és ráfordításiár-index hányadosa) értéke idén január-szeptemberben 97,0 százalék volt, 2014 azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak nagyobb mértékben csökkentek, mint a ráfordítási árak.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Nőttek a mezőgazdasági termelői árak szeptemberben

2018. november 14. 10:03

Az év első kilenc hónapjában a mezőgazdasági termelői árak 2,2 százalékkal nőttek, ezen belül a növényi termékek ára 4,8 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké 2,1 százalékkal csökkent.

Drasztikusan kevesebb burgonyát termesztünk

2020. augusztus 18. 09:47

A tavalyi esztendőben a vetésszerkezet összességében az előző éviekhez hasonlóan alakult, de egy-egy jelentős mértékű változás is előfordult.

A termelői árak a ráfordítási áraknál nagyobb mértékben nőttek

2020. augusztus 8. 06:36

A növényi termékek 4,1%-kal, az állatok és állati termékek 7,7%-kal drágultak 2019-ben az előző évhez képest.

Agrárium 2020 gazdaságszerkezeti összeírás

2020. február 23. 12:08

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2020. május 15. és június 30. között teljes körű mezőgazdasági összeírást hajt végre „Agrárcenzus, 2020” elnevezéssel.