Agrárközélet

4,9%-kal növekedtek a mezőgazdasági termelői árak

KSH

2018 februárjában a mezőgazdasági termelői árak 4,9%-kal növekedtek az előző év azonos időszakához képest.

A Központi Statisztikai Hivatal mai jelentése szerint ez a növényi termékek árának 6,2, illetve az élő állatok és állati termékek árának 2,6%-os növekedéséből tevődik össze.

Forrás: Központi Statisztikai Hivatal

2018 februárjában 2017 februárjához képest:

  • A gabonafélék ára 18%-kal emelkedett.
  • A zöldségfélék ára 16, a burgonyáé 18%-kal volt alacsonyabb. A paradicsom felvásárlási ára jelentősen, 35%-kal nőtt, piaci ára viszont 32%-kal csökkent. A felvásárlási árban a drágább és kisebb méretű fajták vannak többségben, ez okozza az áremelkedést.
  • Az élő állatok termelőiár-szintje 0,8%-kal mérséklődött, az állati termékeké 10%-kal magasabb lett.
  • A vágósertés ára 7,5%-kal visszaesett, felvásárlási ára 357 forint/kilogramm volt. A korábbi hónapokban megfigyelhető csökkenő trend ebben a hónapban megfordult.
  • A vágócsirke ára 0,6%-kal nőtt.
  • A tej ára 7,7, a tojásé 22%-kal volt több.

2018 január–februárjában az előző év azonos időszakához viszonyítva:

  • A mezőgazdasági termelői árak 2,6,
  • ezen belül a növényi termékek ára 3,0,
  • az élő állatok és állati termékeké 2,0%-kal emelkedett.
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

A termelői árak a ráfordítási áraknál nagyobb mértékben nőttek

2020. augusztus 8. 06:36

A növényi termékek 4,1%-kal, az állatok és állati termékek 7,7%-kal drágultak 2019-ben az előző évhez képest.

Jól kezdték az évet a hazai vágóhidak

2018. május 28. 07:43

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) jelentése szerint az üzemekben 11 százalékkal több szarvasmarhát, 1,7 százalékkal több sertést és 15 százalékkal több baromfifélét dolgoztak fel az első negyedévben, mint az előző év azonos időszakában.

4,4 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak tavaly novemberben

2019. január 14. 10:02

A gabonafélék ára 13,4 százalékkal nőtt, ezen belül a búza ára 21,5, a kukoricáé 6,0 százalékkal.