Agrárközélet

A mezőgazdasági import és az export is emelkedett

Grafikonok forrása: KSH

Az élelmiszer, ital és dohány termékcsoport a mezőgazdasági eredetű nyersanyagokkal együttesen 2019-ben 8,3%-kal részesedett Magyarország külkereskedelmi kiviteléből és 6,0%-kal a behozatalából.

Ez az arány az elmúlt évtizedben lényegében állandónak tekinthető. A termékcsoport egyenlege 894 milliárd forint aktívumot, azaz pénzügyi többletet mutatott, a behozatal összesen 2033, a kivitel 2927 milliárd forintot tett ki. Mindkettő 10%-kal nőtt az egy évvel korábbihoz képest – derült ki a Helyzetkép a mezőgazdaságról, 2019 című jelentésből, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) készített.

A növényi termékek exporttöbblete nőtt az előző évhez mérten, 726 milliárd forint volt 2019-ben. Gabonából a kivitelünk és a behozatalunk is ötödével emelkedett, 349 milliárd forint aktívum keletkezett. Zöldség- és gyümölcsimportunk számottevően nőtt, így 2019-ben az aktívum (18 milliárd forint) a korábbiakhoz képest jelentősen apadt. Az állati takarmányok és az olajos magvak exportja is az importot meghaladó mértékben nőtt.

Az élő állatok és állati termékek kiviteli többlete (194 milliárd forint) 2,3%-kal nőtt. A nagy súlyt képviselő hús és húskészítmények külkereskedelmi többlete 2019-ben 162 milliárd forint volt, kissé elmaradva az előző évitől. Az import bővülése meghaladta az exportét – hívta fel a figyelmet a KSH.

2012 óta a tejtermékek és a tojás forgalmából többlet keletkezett, 2019-ben azonban az import bővülésének mértéke miatt ismét nettó importőrré váltunk. Az élő állat kereskedelme kis súlyú, de évről évre növekvő tendenciát mutat és többlet származik belőle.

2019-ben a behozott ital és dohánytermékek értéke számottevően meghaladta a kivitelt, így ebből a termékcsoportból is nettó importőrré vált hazánk – húzta alá a KSH.

Kivitelünk döntő részét 2019-ben is a gabona és gabonakészítmények (19%), a hús és húskészítmények (15%), az állati takarmányok (11%), valamint a zöldségfélék és gyümölcsök (10%) adták. Külföldről a legnagyobb arányban zöldség- és gyümölcsfélék (14%), hús és húskészítmények (13%), gabona és gabonakészítmények (10%), valamint ital és dohány (10%) érkeztek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A magyar sertéshús thaiföldi exportjáról tárgyaltak

2019. augusztus 23. 07:07

A magyar sertéshús thaiföldi exportjának engedélyezéséről és a sertéspestis elleni sikeres magyar intézkedésekről tárgyaltak Budapesten a thaiföldi agrártárca, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a képviselői - közölte a KKM az MTI-vel.

A Lidl a legnagyobb magyar borexportőr

2020. április 17. 11:40

A Lidl Magyarország 23,7 millió palack bort értékesített 2019-ben, ezzel pedig megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését a hazai és külpiaci borértékesítésben egyaránt. Az áruházlánc tovább erősítve vezető borexportőri pozícióját több mint 5 milliárd forint értékben exportált borokat, így már a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak, míg az itthoni értékesítés rekord szintre ugrott közel 12 millió palack eladásával.

Csökkent az export, de nőtt a feldolgozottság

2019. március 23. 08:35

A magas feldolgozottságú termékek részesedése (ami 2012-ig 31-32 százalékot tett ki) 2017-ben 34 százalék volt, tavaly pedig 38 százalékra nőtt.

Közepes szezont zárhatnak a hazai dinnyetermesztők

2018. július 27. 07:09

A termelőknek sajnos tudomásul kell venniük, hogy ebben a szezonban az olasz, az ukrán és a macedón görögdinnye az északi piacainkon nagyon nyomott áron van jelen.