Agrárközélet

Czerván: soha rosszabb évet a tavalyinál a magyar mezőgazdaságban

Agrofórum Online

Az ágazat kibocsátásának évek óta tartó növekedése 2014-ben is folytatódott, a növénytermesztés, illetve az élő állatok és állati termékek kibocsátása is meghaladta az előző évit.

Soha rosszabb évet a tavalyinál a magyar mezőgazdaságban; az ágazat kibocsátásának évek óta tartó növekedése 2014-ben is folytatódott, a növénytermesztés, illetve az élő állatok és állati termékek kibocsátása is meghaladta az előző évit – ismertette a 2014-es Agrárjelentést pénteken Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára, aki az idén 10 százalék alatti visszaesésre számít.

Kiemelte: a mezőgazdaság folyó alapáron számított kibocsátása a múlt évben 2447 milliárd forint volt, 5,6 százalékkal több, mint 2013-ban. Ezen belül a növénytermesztési és kertészeti termékek kibocsátása 6,6 százalékkal (1454 milliárd forintra) az élő állatoké 2,6 százalékkal (553 milliárd forintra) az állati termékeké pedig 8,6 százalékkal (273 milliárd forintra) nőtt.

Tavaly a mezőgazdasági termelés költségei a növekvő kibocsátás mellett az előző évi szinten maradtak. Ezért javult a mezőgazdasági termelés jövedelmezősége; így a mezőgazdasági tevékenységből származó nettó vállalkozói jövedelem 16,5 százalékkal volt magasabb, mint 2013-ban – mondta az államtitkár.

Czerván György megjegyezte: a múlt évi magyar nemzetgazdasági növekedésben az előző évi magas bázis ellenére meghatározó volt a mezőgazdaság szerepe. Az ágazat bruttó hozzáadott értékének volumene 13,9 százalékkal nőtt, ez megközelíti az egy évvel korábbi 15,3 százalékot. Az ágazat 0,6 százalékponttal járult hozzá a múlt évi 3 százalék feletti magyar GDP növekedéshez.

A mezőgazdaság hozzájárulása a GDP-hez elsősorban a szántóföldi növények és a gyümölcsfélék kedvező termésmennyiségének köszönhető. Rekordtermést takarítottak be kukoricából, napraforgóból és repcéből, de kedvező volt a búza, a cukorrépa, a burgonya, valamint az alma és a meggy termésmennyisége is. Emellett jelentősen nőtt az állattenyésztés kibocsátása is; főként a sertés, a baromfi, a juh és a tej ágazatoké, illetve nőtt a szarvasmarha, a sertés, a tyúk, a kacsa és a pulykaállomány is.

Az államtitkár elmondta: a mezőgazdasági beruházások növekedése is folytatódott, a bővülés mértéke 2013-hoz hasonlóan meghaladta a nemzetgazdasági átlagot. A múlt évben összesen mintegy 315 milliárd forintot költöttek fejlesztésre a gazdálkodók, folyó áron több mint 20 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Czerván György utalt rá: a mezőgazdasági beruházások múlt évi kedvező alakulásában nagy szerepet játszottak – a támogatási rendszer mellett – a kedvező hitelkonstrukciók, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramja (nhp).

Jelentős eredménynek tartotta, hogy a mezőgazdasági foglalkoztatottak száma 2014-ben tovább nőtt, megközelítette a 190 ezret, 2,7 százalékkal haladta meg a 2013-as szintet. Hozzátette: az ágazatban foglalkoztatottak száma 16 800 fővel növekedett 2010-2014 között, ami 9,7 százalékos emelkedés.

Az élelmiszeripar teljesítménye a tavalyelőtti stagnálást követően 2014-ben növekedésnek indult. Az előző évekkel ellentétben a növekedés motorja 2014-ben az összteljesítmény kétharmadát adó belföldi értékesítés volt. Az ágazat értékesítésének volumene 3,5 százalékkal bővült. Az élelmiszeripar termelési értéke 2014-ben folyó áron 2737 milliárd forint volt, változatlan áron 4,4 százalékkal haladta meg az előző évi szintet.

Czerván György beszélt arról is, hogy az agrárexport értéke az előző évekhez hasonlóan 8 milliárd euró körül mozgott. Így az agrár-külkereskedelem 2014-ben is a nemzetgazdaság külkereskedelmi többletének mintegy felét adta.

Czerván György az MTI kérdésére úgy vélte, hogy az ágazat idei teljesítménye elmarad ugyan a tavalyitól, de a visszaesés mértéke 10 százalék alatt marad, szemben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) korábbi, kétszámjegyű prognózisával.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Elindult a hazai idénymunka kereső portál

2020. április 6. 08:33

Az Agrárminisztérium a helyzet enyhítéseként és egyik megoldásaként online platformot hozott létre, ahol az élelmiszer alapanyagot előállítókat és termelőket köti össze a potenciális munkavállalóikkal.

Információszerzés és döntéstámogatás az agráriumban

2020. augusztus 25. 12:48

Meghívó országos felmérésre értékes ajándékokkal és érdekes információkkal.

A tájelemekről - nem csak zöldítőknek I. rész

2019. május 21. 08:27

Számos kutatás foglalkozik a mezőgazdasági térségek tájszerkezetének vizsgálatával, az eredmények egybehangzóak: egyértelmű párhuzam vonható a szántóföldek terjeszkedése, illetve a természetközeli felszínborítás és ezzel együtt a biodiverzitás csökkenése között.

Továbbra sincs ember mezőgazdasági feladatokra

2020. április 24. 13:39

Csak részben jelenthet megoldást a mezőgazdaság akut munkaerő-igényére a más ágazatok nehézségei miatt felszabaduló munkaerő. Az elbocsátott dolgozók közül főként azok mehetnek majd idénymunkákra, akiknek már van tapasztalatuk ebben és közel élnek a termelés helyszíneihez – véli Malatinszki György. A Malagrow Kft. ügyvezetője szerint a mezőgazdasági szereplők számára hosszabb távon kifizetődőbb a technológiai fejlesztésre, a professzionális árutermelés feltételeinek megvalósítására koncentrálni.