Agrárközélet

Mezőgazdasági mérnök képzés indul ősztől Kisvárdán

Agrofórum Online

A turizmus-vendéglátás és a mezőgazdasági mérnök kihelyezett szakokat indítja el idén szeptembertől Kisvárdán a Debreceni Egyetem.

A turizmus-vendéglátás és a mezőgazdasági mérnök kihelyezett szakokat indítja el idén szeptembertől Kisvárdán a Debreceni Egyetem – közölte honlapján a felső-szabolcsi kisváros önkormányzata.

A településen létrehozott közösségi felsőoktatási képzési központban – a www.felvi.hu oldalon elérhető felvételi tájékoztató szerint – mindkét képzés elérhető lesz államilag finanszírozott és költségtérítéses formában is. A turizmus-vendéglátás szak nappali és levelező, a mezőgazdasági mérnök szak csak levelező tagozaton indul.

A képzés iránt érdeklődők kizárólag a www.felvi.hu oldalon keresztül jelentkezhetnek, az ehhez szükséges dokumentumok elektronikus feltöltésének határideje február 15. A felvettek a Debreceni Egyetemmel (DE) állnak majd hallgatói jogviszonyban, és tanulmányaik végén a DE diplomáját kapják meg.

Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatásért felelős államtitkára tavaly júliusban jelentette be, hogy – több más város mellett – Kisvárdán közösségi felsőoktatási képzési központ kezdi meg működését 2016 szeptemberében.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Homoki prérifű: futótűzként terjed homokterületeinken az új inváziós fűfaj

2019. október 16. 05:36

A homoki prérifüvet 2017 óta számos helyen találták meg a kiskunsági homokterületeken, ahol korábbi parlagokon és elsődleges homoki gyepekben fordul elő, valamint Debrecen belterületén, fajszegény leromlott gyepekben megtelepedve, gyakorlatilag egynemű, összefüggő foltokat, néhol többhektáros állományokat képez.

Pontytermelés: az intenzív, zárt rendszerek alkalmazása ma még nem rentábilis

2019. február 1. 05:37

A pontyot hagyományosan tógazdasági extenzív technológiában állítják elő, ami azt jelenti, hogy csak kiegészítő takarmányozást folytatnak, illetve nagymértékben külső tényezők határozzák meg a termelést. A ponty jelenlegi piaci ára nem teszi lehetővé azt, hogy egy drága és intenzív technológiába beillesszük.

Így képzik a ménesgazdákat - biztos állásuk lehet

2018. július 17. 09:12

Az utolsó éves ménesgazda hallgatók többsége ez évben is már konkrét állásajánlattal lépett ki a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának kapuján. Az Agrártudományi szakon 2015-óta folyik a ménesgazda képzés. Mihók Sándor szakvezetővel, az Állattenyésztési Tanszék professzor emeritusával többek között a követelményekről és az elhelyezkedési lehetőségekről beszélgettünk.

Új módszert dolgoztak ki a Debreceni Egyetemen a búzafajták értékelésére

2018. június 29. 09:39

A klímaváltozás és a velejáró szélsőséges időjárási jelenségek szükségessé teszik a megváltozott viszonyok között is megfelelő mennyiségű és minőségű termést hozó, a stresszhatással szemben ellenálló fajták kialakítását.