Agrárközélet

FM: egységes nemzetközi állásfoglalás a beporzásról magyar részvétellel

Agrofórum Online

A biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma-szolgáltatásokkal kapcsolatos kormányközi platform elfogadta első tematikus értékelését a beporzó állatokról és a beporzásról

A biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma-szolgáltatásokkal kapcsolatos kormányközi platform (IPBES) elfogadta első tematikus értékelését a beporzó állatokról és a beporzásról, illetve az élelmiszertermelésről – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint Zakri Abdul Hamid, az IPBES elnöke történelmi eseménynek nevezte, hogy a testület megalakulása óta első alkalommal elfogadott egy dokumentumot, amely jelentősen befolyásolja minden ember életét.

Az FM emlékeztet: Magyarország a kezdetektől aktív szerepet vállal az IPBES munkájában. Számos tudományos szakértő és államigazgatási szakember dolgozik olyan témákon, hogy miként fordíthatók az ember javára a természeti javak, az ökoszisztéma és szolgáltatásai.

A biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma-szolgáltatásokkal kapcsolatos kormányközi platform február 22-28. között tartotta 4. plenáris ülését Kuala Lumpurban. A tanácskozáson Magyarországot a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Ökológiai Kutatóközpont képviselte.

Az ENSZ keretein belül létrejött platform 2012. áprilisban alakult meg azzal a céllal, hogy erősítse a tudomány és a szakpolitikai döntéshozatal közötti kapcsolatot a biológiai sokféleség, az ökoszisztéma-szolgáltatások megőrzése és fenntartható használata érdekében. A platform legfontosabb tevékenységi köre, hogy 2020 előtt feltárja azokat az alapvető tényeket és tennivalókat, amelyeket a biológiai sokféleség megőrzésének stratégiája uniós és világszinten is meghatároz – olvasható az összegzésben.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Új támogatást kaphatnak a méhészek

2019. június 25. 08:47

A támogatásra 2019-ben az Agrárminisztérium 600 millió forintot különített el, amely összesen közel 20 ezer méhész 1,2 millió méhcsaládja számára jelenthet segítséget.

Sokkal szigorúbb előírások kellenek az európai méztermelők megóvása érdekében

2020. január 27. 14:47

Az európai méhészek is szigorú eredetvizsgálatot, a címkézés és európai védjegyek révén pedig nyomon követhetőséget szeretnének az európai eredetű méznek.

Szabványosítanák a nemzetközi méhészeti termékeket

2019. szeptember 18. 13:33

Spanyolország és Románia után Magyarország a harmadik legnagyobb méztermelő az Európai Unióban, továbbá jelentős exportőr is, így e terület szabványosítása kiemelten fontos.

Méhegészségügyi csekély összegű támogatás igényelhető

2019. július 23. 13:03

A méhészeti tevékenység versenyképesebbé tétele, valamint a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzése érdekében az agrártárca új támogatási konstrukciót dolgozott ki a méhészek számára.