Zöldség-Gyümölcs

Az idén több görögdinnye terem az országban, mint tavaly

Agrofórum Online

Ebben az évben várhatóan 235-240 ezer tonna görögdinnye terem az országban, ami 25-30 ezer tonnával több, mint a múlt évben.

Ebben az évben várhatóan 235-240 ezer tonna görögdinnye terem az országban, ami 25-30 ezer tonnával több, mint a múlt évben – mondta a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke kedden az MTI-nek.

Ledó Ferenc kiemelte: az idén a termelők 5600-5700 hektárról takarítják majd be a gyümölcsöt. A termés mintegy kétharmadát Békés megyében, a fennmaradó hányad döntő részét Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Baranya valamint Heves megyében szedik le.

Évente 60-90 ezer tonna magyar görögdinnye az exportpiacokon talál vevőre, főként Németországban, Lengyelországban és Csehországban, de szállítanak még  Ausztriába és a Baltikumba is. A fennmaradó részt teszi ki a belföldi értékesítés. Magyarországon a görögdinnye fogyasztása évente és fejenként átlagosan 15 kilogramm – mondta a FruitVeB elnöke. Hozzátette: jelentősebb mennyiségek a gyümölcsből a múlt hét végétől vannak a magyar piacon, az exportszállítások pedig ezen a héten kezdődnek meg.

Elmondta azt is, hogy az idén várhatóan hosszabb lesz a görögdinnyeszezon, mivel a termelők a FruitVeB javaslatára  széthúzták a termesztést, hogy ne egyszerre jelenjen meg jelentős árumennyiség a piacon. Így a kiültetés árpilis elejétől május végéig tartott, ami azt jelenti, hogy a magyar görögdinnye várhatóan augusztus végéig kapható lesz.

A fogyasztói árak jelenleg 130-180 forint között mozognak a dinnye fajtájától és az értékesítés helyétől függően, az ár a kínálat növekedésével várhatóan csökken majd. A termelő azonban akkor tud gazdaságosan termelni, ha a szezon folyamán 40-45 forint körüli átlagárat kap kilogrammonként a felvásárlótól, ez átlagosan 100-120 forintos fogyasztói árat jelent – fejtette ki Ledó Ferenc.

Az áruházláncok e héttől szinte kivétel nélkül már csak magyar dinnyét forgalmaznak – fűzte hozzá. A FruitVeB elnöke beszélt még arról is, hogy az országban 700-800 hektáron terem sárgadinnye, ebből mintegy 500 hektárnyi fólia alatt termesztett, a többi pedig szabadföldi. Az idén sárgadinnyéből 16-17 ezer tonna termés várható, ez a tavalyi szintnek felel meg.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bajban az európai gyümölcsfeldolgozók

2020. szeptember 28. 08:17

A koronavírus terjedése miatti válság hatására a gyümölcsfeldolgozókban hiányzott a betakarítási munkálatokat végző idénymunkások egy jelentős része Nyugat-Európában ebben a szezonban.

A tavaszi fagyok miatt szálltak el a gyümölcsárak

2020. szeptember 20. 08:20

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

Másfél évet kapott a terményét védő gazda

2019. május 3. 08:37

Jogerősen másfél év felfüggesztett börtönre ítélte a Kecskeméti Törvényszék azt a nyárlőrinci gazdálkodót, aki öt bordáját törte el a földjéről több száz kiló barackkal távozni igyekvő tolvajnak.

Közepes szezont zárhatnak a hazai dinnyetermesztők

2018. július 27. 07:09

A termelőknek sajnos tudomásul kell venniük, hogy ebben a szezonban az olasz, az ukrán és a macedón görögdinnye az északi piacainkon nagyon nyomott áron van jelen.

Szombaton dinnyenapot rendeznek Ópusztaszeren

2019. augusztus 8. 10:25

Szombatra négy mázsa magyar termesztésű görög- és egy mázsa sárgadinnye érkezik az emlékparkba a Dél-Alföldről.

Júniusra beérhetnek a dinnyék Baranyában

2019. április 6. 14:16

A következő hetekben kezdik az ormánsági gazdák kiültetni a fóliaalagutakba a dinnyepalántákat, az első gyümölcsök már június végére beérhetnek – írta az Új Dunántúli Napló.