Pályázatok

Negyvenmilliárd forint a borágazat fejlesztésére

Agrofórum Online

Kiemelten is kezelik a szőlőtermeléssel és a borászattal foglalkozó vállalkozások technológiai korszerűsítését.

Negyvenmilliárd forint keretösszegű pályázati felhívást tett közzé a Miniszterelnökség a borágazat támogatására – jelentette be a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kis Miklós Zsolt felidézte: az unió előző költségvetési időszakában (2007-2013 között) nem volt külön keret a borászati ágazat fejlesztésére. A mostani EU-s költségvetési ciklusban a Vidékfejlesztési program keretében eredetileg az ágazat támogatására 20 milliárd forintot irányoztak elő. De a szakmai szervezetekkel történt konzultációt követően – a nagy igény miatt – a Miniszterelnökség ezt az összeget megduplázta. Hozzátette, hogy a pályázat két fontos célkitűzést szolgál kétharmad-egyharmad arányban: a versenyképesség javítását és az energiahatékonyság növelését.

Az államtitkár aláhúzta, kiemelten is kezelik a szőlőtermeléssel és a borászattal foglalkozó vállalkozások technológiai korszerűsítését. Támogatni kívánják az új technológiai eszközök, berendezések beszerzését, a meglévő technológia és gépek korszerűsítését, illetve támogatják az építéssel járó fejlesztési beruházásokat is. Emellett a pályázat segíti az élelmiszeriparhoz köthető energiahatékonysági fejlesztések megvalósítását.

A pályázatokat szeptember 12-től lehet benyújtani. Azok a vállalkozások pályázhatnak – maximum 200 millió forintra -, amelyek mezőgazdasági, illetve élelmiszer-feldolgozási tevékenységgel foglalkoznak, ilyenek például a borászatok. Az államtitkár reményét fejezte ki a tekintetben, hogy minél több mikro- és kisvállalkozás pályázik majd sikeresen. Azok a cégek pedig, amelyek méretüknél fogva nem vehetnek részt ezen a pályázaton, a GINOP-ból (Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program) igényelhetnek fejlesztési forrást.

Megjegyezte: a pályázat kiírásánál, a többi fejlesztési pályázathoz hasonlóan, egyszerűsítéseket is megfogalmaztak. Így például 50 millió forintos projektösszegig csak egyszerűsített üzleti tervet kell benyújtani, illetve ha valaki 25 millió forintnál alacsonyabb összegre pályázik, akkor közbeszerzésre sincs szükség.

Kis Miklós Zsolt beszélt még arról, hogy a Vidékfejlesztési program keretében az idén összességében 35 pályázatot hirdetnek meg – a 2020-ig rendelkezésre álló mintegy 1300 milliárd forintból mintegy 900 milliárd forintot. A pályázati felhívások folyamatosan jelennek meg, mert a Miniszterelnökségen nincs nyári szünet – húzta alá az államtitkár.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon

2020. szeptember 23. 10:02

Az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak.

Járványvédelmi rendszerek fejlesztése pályázat nyílt meg

2020. április 1. 10:47

A baromfi- és a sertésállomány megóvása érdekében az Agrárminisztérium pályázatot hirdetett az ASP és a madárinfluenza vírus elterjedésének a megelőzésért.

230 millió forint keretű hungarikumpályázat nyílt meg

2020. március 24. 14:47

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium.

Február végéig lehet pályázni az Exportfejlesztési Pályázati Programban

2020. január 27. 13:16

A pályázatra a jelentkezési lehetőség azon hazai kis- és közepes vállalkozások számára nyitott, akik már jelenleg is bonyolítanak export tevékenységet.

Február 1-től újra igényelhető a fiatal erdők ápolásának támogatása

2020. február 4. 13:02

A felhívás célja az erdők gazdasági értékének növelése olyan erdészeti beavatkozásokkal, amelyek által nagyobb mértékben képesek ellátni gazdasági értékteremtő funkciójukat.

Gazdainfó: pár nap van már csak az őstermelői igazolvány érvényesítésére!

2020. március 9. 11:31

Az őstermelők március 20-ig kérelmezhetik a 2020. adóévre szóló betétlapjukat, hogy az igazolványuk érvényessége január 1. napjára visszamenőleges legyen, ezáltal biztosíthatják őstermelői jogviszonyuk folyamatosságát.

Maradhat a SAPS rendszer 2020 után

2018. március 20. 10:40

Jók a kilátások arra, hogy 2020 után is pénzügyileg erős marad a Közös Agrárpolitika (KAP).

Ismét szőlő szerkezetátalakítási támogatás!

2018. november 7. 09:08

A szerkezetátalakítási terveket a helyi termelői közösségek készítették el az idén minden oltalom alatt álló eredet-megjelöléshez és földrajzi jelzéshez. A Magyar Államkincstár a most benyújtható egyéni terveket 2019. március közepéig bírálja el.