Állattenyésztés

VHT: növekvő felvásárlási árak a sertéságazatban

Agrofórum Online

Az év eleji mélypontot követően nőnek a felvásárlási árak, és így rendeződnek a piaci viszonyok a sertéságazatban.

Az év eleji mélypontot követően nőnek a felvásárlási árak, és így rendeződnek a piaci viszonyok a sertéságazatban – mondta a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára szerdán az MTI-nek.

Menczel Lászlóné közölte: az élőállat kilogrammonkénti felvásárlási ára az idei év első 3 hónapjában mélyponton volt, alig érte el a 300 forintot, mostanra azonban 400-410 forint között van.

A szakember szerint ez nemzetközi piaci folyamatok eredménye. Megélénkült ugyanis a kereslet Ázsiában a sertéshús iránt, főként Kínában és Dél-Koreában. Ez enyhítette azt a nyomást, amely az orosz embargó miatt alakult ki az unió piacán. Az EU-ban korábban az oroszországi szállítások leállása miatt kínálati piac alakult ki, ami jelentős mértékben csökkentette a felvásárlási árakat.

Az év elején az alacsony árak miatt a magyar termelők vesztesége kilónként átlagosan mintegy 50 forint volt – mondta Menczel Lászlóné.

Úgy vélte, a helyzet most jobb lett, keresleti piac alakul ki, nőnek az árak, és az importnyomás is csökkent.

A szakember megjegyezte, hogy a sertés tőkehúsok áfájának csökkenése, ennek nyomán a belföldi kereslet növekedése nélkül az ágazat szereplői nem tudtak volna talpon maradni az import húsok beáramlása okozta versenyhelyzetben.

Menczel Lászlóné közölte: kedden a VHT megtartotta tisztújító küldöttgyűlését, amelyen Németh Antal korábbi elnök helyett új elnököt választott Babati Zoltán személyében, aki a Nyugat-Dunántúl legnagyobb húsfeldolgozójának ügyvezető tulajdonosa.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Afrikai sertéspestis: 13 ezer házisertést kell leölni

2019. november 2. 17:32

Csaknem 13 ezer újabb sertés elpusztításáról döntött pénteken a romániai állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság (ANSVSA), miután afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatták ki egy Arges és egy Olt megyei farmon - közölte a Mediafax hírügynökség.

Több uniós ország is egyetért a sertéstenyésztők megsegítésén

2018. szeptember 27. 15:10

Az nem elfogadható, hogy a következő 7 éves ciklusban kevesebb pénzért még több szabályozót kell teljesíteniük a gazdálkodóknak, éppen ezért szükséges, hogy reálértékben megmaradjon a forrás.

Decembert 15-től nyújtható be a sertés állatjóléti kérelem

2019. december 5. 12:03

A jövő évre vonatkozó támogatási kérelem benyújtásához szükséges formanyomtatvány és a hozzá kapcsolódó 52/2019. (XI. 26.) számú közlemény már megtalálható a Magyar Államkincstár honlapján.

Százhúsz sertést zsúfoltak össze két teherautóban

2018. január 24. 14:25

Állatkínzás miatt indult eljárás négy román férfival szemben, akik több mint százhúsz sertést zsúfoltak két teherautóba.