Agrárközélet

Figyeljünk oda a plakátokra a budai erdőkben!

NÉBIH

A kirándulók tájékoztatása érdekében a következő napokban információs plakátok kerülnek az afrikai sertéspestis miatt fertőzött területté nyilvánított budai erdőkbe. A plakátokkal – hasonlóan a korábban érintetté vált területekhez – elsősorban a turistautak mentén, valamint a pihenőhelyeken találkozhatnak a látogatók.

Bár az afrikai sertéspestist Pest megyében kizárólag a Pilisi Parkerdő Budakeszi Erdészetének egy kerítéssel körbezárt területén mutatták ki a vizsgálatok, ettől független – az előírásoknak megfelelően – a hatóságnak kötelező kijelölnie az úgynevezett fertőzött területet. Az intézkedésről, információs plakátok tájékoztatják a látogatókat, amik a következő napokban kerülnek ki az érintett budai erdőrészekbe. A tájékoztatók a kirándulók egy részének már ismerősek lehetnek, hisz ugyan ilyen plakátok találhatóak a korábban érintetté vált megyék erdeiben is.

Fontos, hogy az erdők lezárására nem kerül sor, a turistaútvonalak továbbra is látogathatóak. Néhány alapvető szabályt azonban a kirándulóknak is be kell tartaniuk a járvány esetleges terjedésének megelőzése érdekében.

A legfontosabbak:

  • Élelmiszerhulladékot (ételmaradékot), illetve zöldhulladékot ne hagyjunk, ne vigyünk az erdőbe vagy annak határába. A hulladékokat kizárólag a kijelölt gyűjtőkbe szabad dobni.
  • Kutyánkat kizárólag pórázon sétáltassuk az erdőben.
  • A magányos (elárvultnak gondolt) kismalacot ne próbáljuk megfogni, „megmenteni”.
  • Ha elpusztult, betegnek tűnő vaddisznót látunk, ne érjünk hozzá és azonnal értesítsük a Nébih-et ingyenesen hívható zöldszámán (06-80/263-244).
  • Az erdőjárás után alaposan mossuk le cipőnket, bakancsunkat, amihez célszerű vírusölő fertőtlenítőszert is használni.

A betegséggel és a védekezéssel kapcsolatban számos hasznos információ található a NÉBIH „Gyakran Ismételt Kérdések” gyűjteményében. Az afrikai sertéspestissel kapcsolatos tájékoztató plakátok gyűjteménye elérhető ide kattintva.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Hazánk eredményes lehet az afrikai sertéspestis elleni védekezésben

2018. július 4. 15:20

Az uniótól a közvetlen járványvédelmi intézkedésekhez várható támogatás a vészhelyzeti alapból: a vaddisznó test és tetem kártalanítására 75 százalékban, míg a vizsgálatok költségére 100 százalékban igényelhető forrás.

27-re bővült a Tajvanba exportáló üzemek listája

2018. március 10. 12:55

Az engedélyezett üzemek listájának bővülése kiváló lehetőség a baromfiszektor számára, hogy a tavalyi madárinfluenza járvány miatti jelentős exportkiesés után növelhessék az árukivitelből származó bevételeiket.

Több mint a duplájára emelkedik a baromfi- és sertéságazatban elérhető foglalkoztatási támogatás

2019. október 3. 08:06

A minisztérium a támogatást igénylők javára módosította a támogatás néhány fontos elemét, így a foglalkoztatottanként járó támogatás 200.000 forintról 500.000 forintra nőtt.

Soha ne legyen rosszabb évünk! - A magyar mezőgazdaság 2018. évi teljesítményének elemzése

2019. március 29. 13:46

Előzetes adatok alapján a mezőgazdaság teljes bruttó kibocsátásának volumene a 2017. évi 4 százalékos csökkenés után 2018-ban 3 százalékkal emelkedett. Ezen belül a növényi termékek kibocsátásának volumene 2, az állatok és állati termékeké pedig 6 százalékkal bővült.