Agrárközélet

Fagykárra is jár a hiteltámogatás

Agrofórum Online

A jégkárt szenvedett gazdák után a fagykár sújtotta agrárvállalkozások is részesülhetnek teljes támogatásban az Agrár Széchenyi Kártya konstrukció keretében.

A jégkárt szenvedett gazdák után a fagykár sújtotta agrárvállalkozások is részesülhetnek teljes támogatásban az Agrár Széchenyi Kártya konstrukció keretében.

A Földművelésügyi Minisztérium a fagykárt szenvedett ültetvényeket fenntartó és Agrár Széchenyi Kártyával már rendelkező, illetve a konstrukció keretében 2016. november 30-ig hatályos hitelszerződést kötő vállalkozásoknak újabb, akár teljes hiteldíj-támogatást nyújt.

A KAVOSZ Zrt. közleménye szerint az állam az érintett agrárvállalkozás „ültetvény” besorolású földterületei után hektáronként legfeljebb 500 ezer forint hitelkeretig teljes költségtérítést biztosít az Agrár Széchenyi Kártyán keresztül. Azok az agrárvállalkozások élhetnek ezzel a lehetőséggel, amelyek az erről szóló rendeletben nevesített településeken székhellyel, telephellyel rendelkeznek. A támogatás mértéke függ a vállalkozás „ültetvény” minősítésű földterületének nagyságától, valamint a rendelkezésére álló szabad támogatási keret mértékétől, továbbá meg kell felelni a rendeletben meghatározott jogosultsági feltételeknek.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Fagy: nem lehet megbecsülni a kárt a gyümölcsösökben

2020. március 31. 10:00

Az elmúlt napokban az ország rendkívül sok területén tapasztalhattak éjszakai fagyokat a termelők. Dr. Apáti Ferencet, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnökét, a március végén jelentkező fagyok kihatásának értékelésre kértük fel.

Jövő vasárnapig még bejelenthető a téli fagykár

2018. április 3. 10:48

Főszabály szerint a mezőgazdasági káreseményt, így például a téli fagykárt, és az általa okozott várható hozamcsökkenés mértékét a mezőgazdasági káresemény bekövetkezésétől számított tizenöt napon belül kell bejelenteni.

Agrometeorológia: megszűnik a fagy, felenged a talaj

2018. március 6. 07:50

A mögöttünk álló, átmenetileg száraz hétvége után kedden országszerte ismét csapadék várható. A héten azonban a kezdeti havazás, havas eső, néhol ónos eső után egyre inkább az eső lesz a jellemző halmazállapot.

A hazai gyümölcsültetvények fagykárainak értékelése

2018. március 14. 11:15

Jelenleg csak rügykárokról lehet beszélni, terméskárokra vonatkozóan csak nagyon áttételes és pontatlan következtetések vonhatók le.