Agrárközélet

Legálissá válhatnak az engedély nélkül létesített kutak

Agrofórum Online

Jelentős, az engedély nélkül kialakított vízilétesítmények legalizálását ösztönző jogszabály-változás jelent meg a közelmúltban. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által kezdeményezett törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy a legálissá vált kutak tulajdonosai európai uniós pályázatokon is indulhassanak.

Jelentős, az engedély nélkül kialakított vízilétesítmények legalizálását ösztönző jogszabály-változás jelent meg a közelmúltban. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által kezdeményezett törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy a legálissá vált kutak tulajdonosai európai uniós pályázatokon is indulhassanak.

A 2016. június 4. előtt illegálisan kialakított kút fennmaradását bírságmentesen lehet engedélyeztetni az illetékes vízügyi hatóságoknál 2018 végéig. Az 1995. évi vízgazdálkodásról szóló törvényt módosító új jogszabály a jogellenesen létrehozott vízilétesítményeket, illetve elsősorban a mezőgazdasági célú kutakat érinti.

Az illegális víztermelések legalizálására ösztönző módosítást – a jogszabály-tervezet szakmai és közigazgatási egyeztetése során – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezte és támogatta. A módosítás nem tesz különbséget a vízkivételt biztosító vízilétesítmények között. Kiterjed minden illegálisan létesített vízbeszerző létesítményre, így a vízügyi hatóságok (megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok), illetve a helyi vízgazdálkodási hatósági jogkört gyakorló települési önkormányzatok jegyzőinek eljárásaira is.

Ez idáig azt a vízhasználót, aki vízjogi engedély nélkül hozott létre vízkivételt biztosító létesítményt, a vízügyi hatóság kötelezte a kivételezés megszüntetésére vagy felfüggesztésére, illetve magának a kútnak az átalakítására vagy megszüntetésére. Ezen kívül 300 ezer forinttól 1 millió forintig terjedő bírságot is ki lehetett szabni a vétkesre.

A törvénymódosítás immár az Európai Unió Víz Keretirányelvével is összhangban van, így lehetővé válik, hogy a legálissá vált kutak tulajdonosai európai uniós pályázatokon is indulhassanak. Az egyik ilyen a Vidékfejlesztési Program keretében, a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztésére kiírt pályázat, amelyben 49,5 milliárd forinttal támogatják egyebek között a vízvisszatartást, a vízkészletekkel való fenntartható gazdálkodást, a takarékos öntözési technológiák elterjesztését. A pályázati kérelmeket 2016. augusztus 1-től lehet benyújtani.

A vízjogi fennmaradási engedélyezési eljáráshoz ugyanazokat a dokumentációkat kell benyújtani az illetékes vízügyi hatósághoz, mint amelyek a vízjogi üzemeltetési engedélyezési eljáráshoz szükségesek. Ehhez segítséget nyújt a NAK és Belügyminisztérium együttműködése alapján elkészült, a mezőgazdasági célú öntözéshez kapcsolódó vízjogi engedélyezési eljárásokról szóló hatósági tájékoztató, amely elérhető a NAK portálján a „Kézikönyvek, Tájékoztatók” menüpont alatt.

(NAK)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Már kapható a hazai csemegeszőlő

2018. augusztus 17. 09:04

A csemegeszőlő-fogyasztás alapvetően augusztus végére és az őszre jellemző, de idén várhatóan előbbre tolódik a szezon.

Összefogást szorgalmaz az agrárkamara a sertéspestis leküzdésére

2018. május 9. 06:32

Az ASP magyarországi megjelenése óta az országgal szemben több mint tíz állam vezetett be sertéshúsimport-tilalmat.

Indokoltak a mutagenezissel kapcsolatos kutatások

2018. július 31. 07:51

A NAK és a MAGOSZ továbbra is egyetért az elővigyázatosság elvének alkalmazásával, a megfelelő kockázatértékelés nélkül nem szabad az ilyen módszerekkel létrehozott termékek forgalmazását megengedni.

NAK: előtérbe kell helyezni a magyar sertéshúst

2020. szeptember 19. 08:39

A magyar piac egyensúlya megőrzésének lehetséges lépéseit vitatták meg sertéságazati szereplők a NAK által szervezett csütörtöki eseményen.