Növénytermesztés

Megindult a szója „gőzhenger”

Agrofórum Online

Talán egyetlen növényből sem tartanak annyi fajta és/vagy technológiai bemutatót az idén ősszel, mint a szójából.

Talán egyetlen növényből sem tartanak annyi fajta és/vagy technológiai bemutatót az idén ősszel, mint a szójából. Ezek közül csak egy néhányról tudunk beszámolni. Elsőként a szója „őshazájából” a Bóly-Sátorhelyen a Bonafarmnál tartott kettős bemutatóról. Hogy miért kettős? Azért mert a két rendező szervezet mindegyike bemutatta a maga fajtasorát. Elsőként a Szója Nonprofit Kft. 20 fajtából álló sorozatát nézhette végig a mintegy 70 főnyi résztvevő, majd a Bonafarm által termesztett és ajánlott fajtákat.

Esőáztatta ragadós talaj fogadott bennünket Sátorhelyen.

Dr. Balikó Sándor nyitotta meg a fedélnélküli szakmai tanácskozást, a szójatábla szélén. Néhány technológiai kérdésre, illetve megoldásra hívta fel a figyelmet és ismertette a bemutató programját.


Dr. Balikó Sándor, Dr. Nagy István, Novák László

Vadász Attila a Bonafarm növénytermesztési ágazatvezetője tájékoztatást adott a szója kísérletekről – úgy általánosságban – és a Bólyban alkalmazott szójatermesztési technológiáról, amelynek lényege: A vetésnél lényeges az egyenletes magelosztás, az azonos vetésmélység és az optimális vetésidő. Ez 45 cm-es sortávolság mellett 3-5 cm-es vetésmélységet jelent, 14-16 oC talajhőmérséklet optimumot figyelembe véve.

Legkritikusabb a gyomirtás, amelyre ma már jó hatékonysággal alkalmazható növényvédő szereink vannak. A kórokozók, kártevők fellépése nem gyakori, a megfelelő vetésváltás betartása esetén.

A szója – még zölden

A betakarításkor általában megvárható a természetes beérés, késői fajták esetén szükség lehet a deszikkálásra. Figyelni kell az aratás időpontjának megválasztására (14-18%-os víztartalom) a kombájn beállítására és a vágóasztal a szója alsóhüvely magasságától függő beállítására.

*

A rendezvényt megtisztelte Dr. Nagy István parlamenti államtitkár is; aki tőbb témakört is érintett előadása során. A résztvevők gyűrűjében tartott előadását azzal kezdte, hogy a felmérések szerint 2050-re 9 milliárd ember él majd a földön, akiket élelmezni kell. Ez a hústermelésben 40%-os növekedést igényel.


A szója – már éretten

Ez a két sarokszám határozza meg a hazai agrárium feladatait is.

Szójabemutatón vagyunk – mondta –, ahol a szójáról kell beszélni, amely egyik legfontosabb takarmánynövényünk. Valamennyien tudjuk, hogy hazánk jelentős szójaimportra szorul, évi 600-700 ezer tonna mennyiségben, amely zömében GM szója. Célunk, hogy ezt minél előbb kiváltsuk részben hazai GMO mentes szójával, illetve a szóját helyettesítő, egyéb, nagy biológiai értékű fehérjetakarmánnyal. Erre jó esélyünk van, – fejtette ki – mivel extrahált repce és napraforgó felhasználásával lehet ilyen takarmányféleségeket előállítani.

Megemlítette, hogy az élelmiszeripar által előállított termékeken a GMO tartalmat, illetve mentességet jelölni kell. Várható, hogy ez a hazai tejfogyasztást fogja növelni, az import tejjel szemben.

Az élelmiszeripar fejlesztését célzó pályázati lehetőségekre hívta fel a figyelmet, illetve az un. GINOP pályázatokra, ahol az 1 Ft-os önerőhöz 2 Ft-ot lehet a pályázat keretében elnyerni.

Az állattenyésztés fejlesztését célzó pályázatok továbbra is segítik a gazdákat – mondta. Végül a szakképzés fontosságáról és átalakításáról beszélt. Egyetlen tiszta profilu egyetemünk van a SZIE Gödöllőn. A többiek valahova betagozódva nincsenek előnyös helyzetben. A középfokú képzést korszerűsíteni kell, az újabb ismeretek oktatásával.

*

Novák László a Szója Nonprofit Kft. soros ügyvezetője azzal kezdte előadását, hogy a szója tudásigényes növény. Ezért a Kft. egyik feladata, hogy a tagjai számára minél több ismertet adjon át. Ezt szolgálják ezek a bemutatók is. A Szója Nonprofit Kft. szervezésében több helyszínen 18 fajta (Bólyban 20) kerül bemutatásra, az ország egy-egy jellemző tájegységein szeptember hónapban.

*

Következtek a bemutatók: A Szója Nonprofit Kft. fajtasorát Mayerné Nemere Vera mutatta be. A bólyi fajtasor fajtáit, amely egyben egy tíz fajtás vetőmag-szaporítás is, Fülöpné Kuszák Katalin ismertette. (Az eredményekről a későbbiekben fogunk beszámolni).

*

Legközelebb a Héderváron rendezett fajtabemutatóról fogunk jelentkezni. Tudják, ahol a burgonyabogár szobra (még) áll.

(Dr. Bódis László – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Szója és tojás számlagyár ügyének tárgyalása kezdődött el Szegeden

2019. november 26. 10:03

Az ügyben összesen mintegy száz ember ellen indult eljárás. A kisebb súlyú bűncselekményeket elkövető és az okozott kárt megtérítő vádlottakat az ügyészség megrovásban részesítette vagy élt a vádhalasztás lehetőségével.

Amerika a legnagyobb szójabab-beszállító Európában

2018. szeptember 21. 09:03

A bizottságot vezető Jean-Claude Juncker a Donald Trump amerikai elnökkel való július 25-i tárgyalásán ígéretet tett arra, hogy növelni fogják az amerikai szójabab európai behozatalát.

Nagyobb figyelmet kell fordítani az okszerű műtrágyázásra - Yara Nap konferencia, 2019

2019. január 29. 09:14

A konferencia egyik témája volt a digitális megoldások kérdése a mezőgazdaságban, különös tekintettel a tápanyagellátási technológiákra, továbbá az előadások a takarmánynövények – fókuszban a kukorica és a szója – tápanyag-gazdálkodási kérdéseit érintették, de szó volt az aktuális műtrágyapiaci trendekről is.

Jót tett a szójának az USA-Kína békülés - Így alakul az olajos növények ára

2018. december 14. 06:06

Az USA és Kína közötti kereskedelmi háború 90 napos felfüggesztése volt az egyik eredménye a november végén tartott G20 találkozónak, ami pozitív hatással volt az USA-ban termelt szójabab árára.