Terményárak

A betakarítási híreket figyeli a piac

Agrofórum Online

A szója ára 1,7 százalékkal a vékánkénti 935 dollárcentes szintig emelkedett a chicagói árutőzsdén. Napközben 940,12 dollárcenten is kötöttek üzletet, de 931,25-ig is lenézett a kurzus, ami azt jelenti, hogy viszonylag hektikus a piac. A szója piacán az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háborús fejlemények meghatározóak, de a kukoricával kereskedők is kiemelten figyelik a tárgyalásokat.

Emellett a betakarítási statisztikák mozgatták meg leginkább a befektetőket. Szójából már a termés 62 százalékét betakarították az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) adatai szerint. Egy hete még csak 46 százalékos szinten álltak a földeken, de még így is elmarad a friss adat az elmúlt évek ilyenkor szokásos 78 százalékos átlagától.

„A jobb időjárási körülmények tették lehetővé, hogy lendületesen haladjanak a gazdák a betakarításokkal, de a befektetők a kereskedelmi tárgyalásokról várnak kedvező híreket” – állapította meg az Agritel elemzése, amit a Reuters hírügynökség idézett.

A szója azért áll a tárgyalások középpontjában, mert ez a legfontosabb amerikai exporttermék kínai irányba. Egyes vélemények szerint a piac már nagyrészt be is árazott egy amerikai szempontból kedvező fordulatot. Legalábbis erre utalt Tobin Gorey, az Ausztrál Nemzeti Bank mezőgazdasági stratégája, akit a CNBC idézett.

A kukorica betakarítása 41 százalékon áll az USDA adatai szerint, ami érdemi növekedés a múlt heti 30 százalékhoz képest, de eléggé elmarad az ilyenkor megszokott 61 százaléktól. A szakértők arra számítottak előzetesen, hogy 43 százalékos szintet érnek el az országban. Minden esetre most abban bíznak, hogy ezen a héten a jó időjárás miatt látványosan tudnak haladni a középnyugati gazdák.

A búza piacán az egyik legnagyobb egyiptomi importőr tenderkiírása tartja lázban a befektetőket. Az amerikaiaknak itt az orosz és a francia konkurenciával kell versenyeznie. A búza 0,2 százalékkal 512,9 dollárcentig, a kukorica pedig 0,4 százalékkal 384,6 dollárcentig drágult.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Kínai üzletre várnak a gabonapiacon

2019. december 24. 07:38

A szójabab és a kukorica is 0,6-0,6 százalékkal drágult, ám a búza ára 0,4 százalékkal csökkent.

Másfél éves csúcson korrigált enyhén a búza ára

2020. január 23. 05:35

A búza ára 0,8 százalékkal a tonnánkénti 212,2 dollárnak megfelelő szintig csökkent Chicagóban azt követően, hogy másfél éves csúcson is járt a gabona kurzusa.

Kína miatt mérséklődött a szójabab ára

2020. május 20. 05:36

Európában inkább a mínuszok domináltak a következő határidőre, de a hosszabb távú kilátások már biztatóbbak az agrárpiaci termékek területén.

GMO kérdés szójában - avagy a gőz a hajókürtre van kötve?!

2018. július 9. 18:06

A fenti címmel küldött egy figyelemre méltó írást harangozó János bátyai szójatermesztő, aki – ahogy ez az írásából is kiderül – 42 éve foglalkozik (birkózik) e jeles hüvelyes növénnyel.