Agrárközélet

Nitrogénművek Zrt.: Teljesen megújul Magyarország legnagyobb múlttal rendelkező műtrágyagyára

Agrofórum Online

Az idén 85 éves Nitrogénművek Zrt. 2004 óta teljes átalakuláson megy keresztül, aminek eredményeként a komplett gyár megújul.

Az idén 85 éves Nitrogénművek Zrt. 2004 óta teljes átalakuláson megy keresztül, aminek eredményeként a komplett gyár megújul. Az összességében 140 milliárd forintos beruházás jelenleg zajló második, 110 milliárd forintos beruházási szakaszában eddig sor került az ammóniaüzem bővítésére, elkészült az új granuláló üzem és a hozzá kapcsolódó automata csomagolóüzem is. A beruházási ciklus lezárása 2017 nyarán várható, egy újabb salétromsavüzem, egy dolomitőrlő, valamint egy semlegesítő üzem átadásával – hangzott el a cég mai gyáravató ünnepségén.

A 2000-es évek elején a Nitrogénművek Zrt., Magyarország legnagyobb műtrágyaipari vállalkozása, Bige László tulajdonába került, ami a tulajdonosváltással együtt egy teljesen új szemléletet hozott a fejlesztések, beruházások terén. „A magyar szakemberek tudását és a teljes kelet-európai régió jövőbeli műtrágyakeresletét alapul véve komoly potenciált mutatott a hazai műtrágyagyártás. 2004-ben ezért egy összességében 140 milliárd forintos beruházás-sorozat kezdődött, aminek eredményeként a Nitrogénművek Zrt. pétfürdői gyára teljes átalakuláson megy keresztül. A 70-es években épült üzemeket modern, hatékony és jóval nagyobb kapacitású egységek váltják fel, hogy Európa egyik legkorszerűbb gyára legyen. Ennek a folyamatnak most egy mérföldkövéhez érkeztünk, hiszen a beruházás második szakaszának legfontosabb gyáregységei már üzemelnek, és maga a teljes beruházás is hamarosan bejfejeződik. A teljes beruházásnak köszönhetően a Nitrogénművek Zrt. 1.475.000 tonna Genezis műtrágya gyártására lesz képes” – mutatta be a fejlesztések hátterét és céljait Bige László elnök-vezérigazgató a cég gyáravató ünnepségén.

„A Nitrogénművek Zrt. hosszú évtizedek óta meghatározó része a térség gazdaságának. A korszerűsítésen és kapacitásbővítésen túl ezért legalább ilyen fontos szempont, hogy a jelenlegi beruházások eredményeként energiahatékonyabb és a környezetvédelmi szempontokat is mind jobban előtérbe helyező üzemek veszik át a termelést, miközben mind több, magasan képzett munkaerőt is foglalkoztat a cég. Úgy gondolom, hogy a több mint egy évtizedes fejlesztés a beruházás nagyságát és a folyamatosan létrejövő új munkahelyeket tekintve is példaértékkel bír Magyarországon” – mondta el gyáravató beszédében dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.

„A Nitrogénművek Zrt. folyamatosan törekszik meglévő üzemeinek korszerűsítésére, hogy az országban és exportpiacain egyaránt biztosítani tudja a folyamatos műtrágyaellátást. A Fertilizers Europe Forecast jelentése szerint 2024-25-ig a jelenleg felhasznált műtrágyamennyiség mintegy 7-8%-kal fog növekedni Magyarországon, illetve a régió többi országában is, így Bulgáriában, Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban és Romániában. A piac látványos mértékű bővülésének hátterében leginkább a hatékonyabb termelésre törekvés és a korszerűbb műtrágyázási technológia alkalmazása áll” – mondta el Suba Péter, kereskedelmi vezérigazgató-helyettes.

I. beruházási ciklus
A megújulás első ciklusa 2004-2007-ig zajlott, és összértéke elérte a 30 milliárd forintot. Ebben a szakaszban a francia Grande Paroisse és a cseh Chemoprojekt cég fővállalkozásában megépült egy új, 1500 t/nap kapacitású salétromsav üzem. A savüzemhez kapcsolódóan üzembe helyezték a 6000 köbméter tárolókapacitással rendelkező savtartály parkot, illetve egy 15.000 m3/óra kapacitású hűtőtornyot. Ezenfelül a Prochem által kivitelezett ZAK technológiájú, 1.400 t/nap Pétisó gyártására alkalmas granuláló üzem, egy 20 t/óra kapacitású Poittemill dolomitőrlő, valamint egy 1.100 t/nap kapacitású Krupp Uhde semlegesítő üzem is bekapcsolódott a termelésbe. A csomagolási technológia korszerűsítésének céljából egy Haver&Boecker csomagolóüzem készült, ami napi 2×1.400 t ömlesztett műtrágya csomagolására alkalmas.

II. beruházási ciklus
A 2011-ben kezdődött, és jelenleg is folyamatban lévő beruházások összértéke meghaladja a 350 millió eurót, azaz 110 milliárd forintot. A második ciklus kivitelezése egy 170.000 t ömlesztett műtrágya tárolására alkalmas raktár kialakításával, az ammónia üzemi primerbontó cső cseréjével, valamint egy Karbamid és Pétisó csomagolására alkalmas üzem átadásával kezdődött. 2013 és 2015 között megtörtént a savüzem kapacitásának bővítése 1.500 t/napról 1.800 t/nap mennyiségre. 2013-14-ben elkészült egy 1.500 t/nap kapacitású ammónium-nitrát semlegesítő üzem, majd 2015-ben egy újabb Poittemill dolomitőrlő. Szintén 2015-ben készült el a Thyssenkrupp által kivitelezett, 2000 t/nap kapacitású granulált Pétisó vagy ammónium-nitrát gyártására alkalmas granuláló üzem. Ehhez kapcsolódóan befejeződött egy új, Good-tech gyártmányú, redundáns 2.400 t/nap kapacitású csomagolóüzem kivitelezése, illetve a szalaghíd rendszer bővítése. Mindemellett elkészült egy 2,7 megawattos Spilling turbina generátor is. Már idén, 2016-ban fejeződött be az 1400 t/napra növelt kapacitású ammóniaüzem végleges beüzemelése és egy 24 megawatt teljesítményű Siemens turbógenerátor rendszer kivitelezése.

Folyamatban lévő fejlesztések
„Jelenleg még folyamatban van egy Thyssenkrupp 1.150 t/nap kapacitású savüzem kivitelezése, ami legkésőbb 2016decemberében fejeződik be. A második ciklus részeként leszerződött és folyamatban lévő kivitelezési munkálatok: 2017-benfejeződik be a Pétisó üzem rekonstrukciója, 2017 első félévében az új semlegesítő üzem, 2017 augusztusában pedig egy új dolomitőrlő kapcsolódik majd be a termelésbe. A vállalati villamosenergia-hálózat korszerűsítésének befejezése 2017 második felére várható” – mutatta be részletesen az üzemek fejlesztési ütemét Szilágyi János vezérigazgató.

A gyár területén történt fejlesztéseken kívül a beruházási ciklus részét képezi 115 db DAF típusú kamion, valamint 6 magyarországi telephely megvásárlása és utóbbiak korszerűsítése.

A gyáravató eseményen a beruházások kivitelezésében résztvevő külföldi cégek közül olyan nagy nevek képviselték magukat, mint Taira Julia Lammi, az ABB Mérnöki Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója, Radim Skarka, a Bilfinger IT Hungary Kft-től, Lorenzo Penninoa Casale-től, Juhász Miklós az Emerson Process Management Kft-től. Cezary Mozenski az Instytut Nowych Chemicznych-től, Girish Patel a KBR-től, Jean-Francois Marechal a Poittemill-től, Milan Vozda a PSP Engineering-től, Stanislav Pala a Solex Thermal Science INC-től, Ewa K. Andersen a Haldor Topsoe A/S-től, Richard Saure a Thyssenkrupp Industrial Solutions AG-től és Harald Gallaun a Christof Holding AG-től.

(Nitrogénművek Zrt.)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A CE vagy nem CE jelölésű termésnövelő anyagok forgalmazása

2020. január 26. 13:06

A CE jelölésű uniós termésnövelő anyagok követelményeinek való megfelelés vagy nem megfelelés a gyártó, forgalmazó, importőr, exportőr részéről választható.

Változik a termésnövelő anyagok engedélyezési rendszere

2020. május 4. 12:38

A jogszabály a legtöbb országban a jelenleginél szigorúbb, ugyanakkor a magyarországihoz képest kifejezetten lazább követelményeket ír elő.

Megerősítette idei bevételi céljait a német BayWa Group

2019. november 15. 06:33

Az agrárüzletág első három negyedéves 8,19 milliárd eurós árbevétele 1,3 százalékkal kevesebb az egy évvel ezelőttinél, de az üzleti eredmény 18,1 százalékkal 65,8 millió euróra emelkedett.

Lehet, vagy szükséges másképpen csinálni?

2018. február 1. 07:34

A változó világ változó körülményei között nemcsak lehet, de szükséges is alkalmazni azokat a lehetőségeket, eljárásokat, melyekkel a jövedelmet stabilizálni, növelni lehet a fenntarthatóság mellett.