Agrárközélet

Magyarország termelte a legtöbb napraforgót az Európai Unióban

Agrofórum Online

A több mint 1,8 millió tonna betakarított napraforgóval Magyarország az első helyen végzett az Európai Unióban az idén.

A több mint 1,8 millió tonna betakarított napraforgóval Magyarország az első helyen végzett az Európai Unióban az idén – számolt be Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Dunaharasztin tartott szakmai fórumán.

A tavalyi visszaesés után az idei első fél évben már közel 11 százalékos a mezőgazdaság bruttó hozzáadott értékének növekedése, és a várakozások szerinti második fél évi eredményekkel „a mezőgazdaság nagy mértékben lesz részese” az idei várt 2,5 százalékos GDP-bővülésnek. Az agrár külkereskedelem az első hét hónap adatai alapján várhatóan eléri a 2015-ös mintegy 8 milliárd eurós exportszintet – mondta, megjegyezve: az agrártermékek részesedése a külkereskedelmi forgalomból az első 7 hónapban mintegy 8,5 százalék, a külkereskedelmi aktívumból 26 százalék fölött van.

A nyári betakarítás hozamai minden növény esetében nőttek. Az őszi betakarítás friss adatairól szólva elmondta: a kukorica betakarítása félidőben jár, az átlagtermés jelenleg 8,3 tonna hektáronként, így „bőven 8 millió tonna felett lesz a kukoricatermés idén”. Hozzátette: szintén jó termés várható burgonyából, valamint cukorrépából. A vetési munkákról szólva jelezte, hogy a repcéé befejeződött, az árpa 80, a búza 50 százaléknál tart.

Czerván György kiemelte, hogy a KSH júniusi adatai szerint a szarvasmarha-állomány 832 ezer volt, amely 1,7 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, a tehénállomány 377 ezres száma az egy évvel korábbihoz képest 2,5 százalékos növekedés, míg a tejelő állomány 214 ezer volt, 1 százalékkal több a tavalyinál.

A sertésállomány a piaci válság következtében némileg – 3,2 százalékkal – csökkent az előző méréshez képest. A sertéspiacon helyreállt a kereslet, új piacok jelentek meg, és „az utóbbi 5 hónapban egyharmaddal emelkedett a felvásárlási ár” – jegyezte meg.

A tejpiacon kedvező fejleménynek nevezte, hogy az elmúlt időszak növekvő nemzetközi keresletének köszönhetően emelkedésnek indult a tej termelői ára, továbbá emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány az idei évben 63,5 milliárd forintot biztosít az ágazat helyzetének stabilizálására.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A Sano megvásárolja a Solum Mezőgazdasági Zrt.-t

2020. augusztus 15. 04:36

A fejlesztések során a Solum szarvasmarhatelepén a tejelő tehenek számát 900-ról 2000-re növelik, a Sano saját sertéstelepén pedig 500 kocáról 1200-ra emelik az állományt.

Minden cseppjében családi vállalkozás

2020. január 10. 06:36

Az egykor egy tehénnel induló „vállalkozás” ma már mintegy 160 állatot számláló állománnyal rendelkezik, és a DARASSA TEJ Kft. termékei is felkerültek a hazai élelmiszerláncok polcaira.

Növekedtek az élőállat-vágások

2018. november 28. 10:34

A hazai vágóhidakon az idei első három negyedévben 11 százalékkal több szarvasmarhát és 10 százalékkal több baromfifélét vágtak le, mint az egy évvel korábbi hasonló időszakban.

Kevesebb élőmarhát vittek a törökök

2018. szeptember 17. 08:53

A KSH adatai alapján Magyarország élőmarha-exportja 3 százalékkal emelkedett 2018 január–júniusában 2017 január–júniusához képest. A főbb partnerek Törökország, Ausztria és Horvátország voltak. A legtöbb szarvasmarhát Törökországba szállították, ahova 11 százalékkal csökkent a kivitel. Az Ausztriába és Horvátországba szállított mennyiség nem változott jelentősen.