Agrárközélet

Élelmiszerlánc-biztonsággal foglalkozó tanszéket alapítanak a Szent István Egyetemen

Agrofórum Online

Az Élelmiszerlánc-biztonsági Kockázatkezelési Kihelyezett Tanszék célja a magyar élelmiszerlánc-biztonság védelme és fejlesztése a termőföldtől az asztalig.

Igazi mérföldkőnek számít a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Szent István Egyetem közötti együttműködési megállapodás, amelyet 2016. november 3-án írtak alá a felek a Budai Campuson. Az esemény a Földművelésügyi Minisztérium háttérintézményeként működő, országos hatáskörű hivatal és a felsőoktatási intézmény Élelmiszertudományi Karának együttműködése szempontjából példaértékű megállapodás, melynek célja az Élelmiszerlánc-biztonsági Kockázatkezelési Kihelyezett Tanszék létrehozása, valamint a magyar élelmiszerlánc-biztonság védelme és fejlesztése a termőföldtől az asztalig.

A megállapodást dr. Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) elnöke és Dr. Tőzsér János, a Szent István Egyetem (SZIE) rektora írta alá a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezett szakmai nap és tudományos ülés során.

Az új tanszék legfontosabb célja a hatékony utánpótlás-nevelés, megfelelő elméleti és gyakorlati felkészültséggel rendelkező élelmiszermérnök szakemberek képzése, valamint tudományos kutatások-fejlesztések elősegítése, ezzel is biztosítva az élelmiszerlánc-biztonsággal és -felügyelettel kapcsolatos feladatok magas szintű ellátását.

A két szervezet közösen vállalja többek között a graduális, posztgraduális és doktori képzésekben, a tudományos, kutatási-fejlesztési feladatokban, a szaktanácsadói munkákban való együttműködést. Továbbá a két intézmény feladatként határozta meg egy hosszú távú élelmiszerlánc-biztonsági oktatási stratégia kidolgozását és megvalósítását, valamint szakmai továbbképzések, tudományos és ismeretterjesztő konferenciák, rendezvények szervezését.

Az Élelmiszerlánc-biztonsági Kockázatkezelési Kihelyezett Tanszék vezetője Dr. Kasza Gyula címzetes egyetemi tanár, a NÉBIH elnöki megbízottja.

A Magyar Tudomány Ünnepén zajlott tudományos ülésen Hegyesné dr. Vecseri Beáta, a SZIE Élelmiszertudományi Karának dékánja előadásában méltatta a kiemelkedő, egyedülálló lehetőségeket magában rejtő tanszéket, a specifikus előadásokat és a széleskörű gyakorlati tapasztalatszerzést.

Dr. Lakner Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár az élelmiszergazdaság jövőjéről tartott előadást, míg Dr. Jóźwiak Ákos Bernard, a NÉBIH igazgatóhelyettese és Berkics Adrienn tervezési referens az élelmiszerlánc-felügyelet jövőképét vetítette a résztvevők elé.

Mohácsiné dr. Farkas Csilla, az Élelmiszertudományi Kar dékánhelyettese az élelmiszer-tudomány és -technológia várható fejlődési irányait ismertette, Dr. Kasza Gyula a lakosság szemszögéből mutatta be az élelmiszerlánc-biztonságot Utassy Luca, a NÉBIH munkatársa pedig az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal kockázatkommunikációs tevékenységének fejlődési folyamatairól tartott előadást.

A Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódó egész hónapos eseménysorozatban, melynek idén az „Oknyomozó tudomány” a mottója, az Élelmiszertudományi Kar mellett a Szent István Egyetem többi kara is részt vesz.

(NÉBIH)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Majonéz: egy kis kémia a konyhában

2018. december 22. 04:38

A majonéz olajból, tojásból, ecetből vagy citromléből áll, mégsem válik szét alkotórészeire, ennek titka pedig a tojássárgája „kémiájában” rejlik.

Útjára indult a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

2018. december 4. 04:47

A zöldség-gyümölcs árusok, valamint a piacok, vásárok édesség forgalmazói és vendéglátó standjai is számíthatnak az ellenőrök érkezésére.

Közeleg a felügyeleti díj második részletének befizetési határideje

2018. január 29. 15:36

A NÉBIH felhívja az érintettek figyelmét, hogy közeledik 2018. január 31-e, a 2017. évi élelmiszerlánc-felügyeleti díj második részletének befizetési határideje.

Elkezdődött a biomassza- és bioüzemanyag-kereskedők adatszolgáltatási időszaka

2018. július 3. 09:40

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal felhívja a BIONYOM ügyfelek figyelmét, hogy 2018. július 1-jén kezdetét vette az első BIONYOM adatszolgáltatási időszak.