Agrárközélet

A társasági adó mérséklése segíti az agrárvállalkozásokat is

Agrofórum Online

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara üdvözli, és nagy előrelépésnek tartja a társasági nyereségadó csökkentését.

Az érdekképviseleti és szakmai szervezetek, köztük a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is pozitív üzenetnek, komoly előrelépésnek értékelték a társasági nyereségadó csökkentésére vonatkozó miniszterelnöki bejelentést.

Orbán Viktor kormányfő egy csütörtöki budapesti konferencián jelentette be, hogy jövőre egyszámjegyű, 9 százalékos és arányos lesz a vállalati nyereségadó, ami egyaránt vonatkozik a kis- és középvállalatokra, valamint a nagyvállalatokra. Az adó jelenleg kétkulcsos: 500 millió forintos eredményig 10, felette 19 százalék, vagyis a nagyobb vállalkozásoknak tényleg jelentős lesz az adócsökkentés. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pedig közölte, a lépés 145 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál.

– A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara üdvözli, és nagy előrelépésnek tartja a társasági nyereségadó csökkentését, a lépés komoly segítséget jelent az agrár- és élelmiszeripari vállalkozásoknak – mondta Győrffy Balázs, a köztestület elnöke. Hozzátette: az intézkedés nyomán olyan források állnak majd a cégek rendelkezésére, amelyet a versenyképesség növeléséhez szükséges fejlesztésekre, illetve a munkavállalók béreinek emelésére tudnak fordítani.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára pozitív üzenetnek nevezte az adó csökkentését. Hozzátette azonban, hogy véleménye szerint a járulékcsökkentés és a minimálbér kérdéskörét kellene rendezni mielőbb annak érdekében, hogy látható legyen a vállalatok költségszerkezetének új összetétele, amely megmutatja: az adott cégnél lesz-e nyereség. A társasági adó mérséklése ugyanis csak azoknak a cégnek „ajándék”, ahol van nyereség.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szintén támogatja az adó mértékének csökkentését.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Show, ami show - újra AgrárgépShow

2018. július 18. 13:38

Mezőhegyesre várják szeptember 20-21-én a gazdákat a II. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow szervezői, mintegy 42 ha-os területen. Szó, ami szó ez az esemény is legalább olyannak vagy még rangosabbnak ígérkezik, mint az előző évi volt, legalábbis erről tájékoztatták a szervezők a sajtó képviselőit.

A falugazdászok díjmentesen segítik az egységes kérelmek benyújtását

2019. április 10. 03:33

A támogatási kérelmek kétharmadát, évente mintegy 120 ezer kérelmet a falugazdászok közreműködésével adják be a gazdák.

Már elérhető a földügyi szabályok változásáról szóló kiadvány

2020. július 1. 13:03

2020. július 1-jén lépett hatályba a termelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló földrészletek tulajdonjogának rendezéséről és egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2020. évi XL. törvény.

Összefogást szorgalmaz az agrárkamara a sertéspestis leküzdésére

2018. május 9. 06:32

Az ASP magyarországi megjelenése óta az országgal szemben több mint tíz állam vezetett be sertéshúsimport-tilalmat.