Agrárközélet

A magyar mezőgazdaság idén történelmi rekordokat ért el

Agrofórum Online

A magyar mezőgazdaság termelése 2016-ban történelmi rekordokat ért el.

A magyar mezőgazdaság termelése 2016-ban történelmi rekordokat ért el – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerdán az M1 Ma reggel című műsorában, a betakarítás befejezése kapcsán.

Példaként említette, hogy az Európai Unió legnagyobb napraforgó termelője lett Magyarország ebben az évben, a mintegy 3 tonna hektáronkénti termésátlag világrekord. Az idei 9 millió tonna kukorica össztermés a második legjobb a történelemben, repcéből is történelmi rekord született a 3,2 tonna termésátlaggal, az őszi búzánál 5,4 tonna a hektáronkénti hozam.

A miniszter kijelentette: biztosított a kenyérgabona, a vetőmagellátás, a takarmányozás, és exportra is jut bőven a mezőgazdaság termeléséből. A miniszter elismeréssel szólt a magyar gazdákról, akik nagy odafigyeléssel, hozzáértéssel művelik a határt, az eredmények szaktudásukat és az elmúlt éves fejlesztéseket egyaránt dicsérik. Fazekas Sándor hangsúlyozta: a terméstöbblet egy részét exportra szállítják, illetve egyre nagyobb mértékben feldolgozza azt az ipar.

A mezőgazdaság a magyar gazdaság egyik alapja – fogalmazott az agrárminiszter – a tágabb értelemben vett agrobiznisz az ország gazdasági teljesítményének 25 százalékát alapozza meg. Az idei GDP-adatok mutatják, hogy a bővüléshez 20 százalékkal járul hozzá a mezőgazdaság, fontos a foglalkoztatásban is, az elmúlt öt évben 50 ezer új munkahely jött létre az agráriumban – mondta.

Fazekas Sándor szólt arról is, hogy a sertéspiac biztatóan alakul, a tejpiacon elkezdődött a felvásárlási árak emelkedése, de még nem érte el az uniós szintet, de bízik abban, hogy méltányos árszerkezet alakul ki a tejpiacon is.

(MTI/FM Sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Agrárminiszter: növelni kell a mezőgazdaság versenyképességét!

2018. augusztus 28. 12:51

A versenyképes és innovatív magyar mezőgazdaságért dolgozunk mindannyian - mondta Nagy István agrárminiszter a Magyarország nagyköveteinek megtartott őszi misszióvezetői értekezleten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.

Katasztrófához vezethet, ha tovább csökken a biodiverzitás

2019. május 24. 07:36

A növényi vegetáció produktivitásának csökkenése mellett ami igazán rémisztő, az a beporzásért felelős rovarok számának drasztikus csökkenése. Mellettük a kártevőket pusztító madarak és az óceánok és tengerek táplálékláncának alapját képező halfajok száma is drámai csökkenést mutat.

Maradtak a gondok: éhezés és klímaváltozás – Mit tehetünk az élelmiszerproblémák megoldása érdekében?

2018. december 1. 03:33

A mezőgazdaságot általában és az élelmiszer-biztonságot jelentősen veszélyezteti a szélsőséges időjárási események gyakoribbá válása és az emberi tevékenység miatt erősödő klímaváltozás más következményei.

Digitalizálnák a bolgár mezőgazdaságot

2019. március 4. 15:33

A szakértők azt állítják, hogy komoly digitális szakadék van a vidéki területek között. Ráadásul az uniós tagországokban átlagosan a vidéki háztartások csupán 40 százaléka rendelkezik gyors, szélessávú internetkapcsolattal, míg a városias környezetben 76 százalék ez az arány.