Agrárközélet

Csökken a tej és tojás általános forgalmi adója

Agrofórum Online

A parlament döntésének értelmében 2017. január 1-től mérséklődik a tojás és a tej általános forgalmi adója.

A parlament döntésének értelmében 2017. január 1-től mérséklődik a tojás és a tej általános forgalmi adója, ugyanakkor nem minden tej- és tojásfajta kerül az 5 százalékos áfakulcs hatálya alá – hívta fel a figyelmet az Ado.hu.

Az Országgyűlés által kedden elfogadott adócsomag értelmében jövő év januártól a baromfihús, valamint a friss tej és tojás áfája 27-ről 5 százalékra csökken.

Az Ado.hu viszont a NAV hivatalos közleményeire hivatkozva azt írta, hogy az 5 százalékos adómérték a vtsz. 0407 szám alá tartozó tojásra vonatkozik. Az áfa törvény meghatározása szerint a „Madártojás héjában, frissen” termékkör tartozik a kedvezményes kulcs alá. Fontos tehát figyelemmel lenni a szöveges meghatározásra is, hiszen nem minden 0407 vtsz. alá tartozó tojás felel meg a feltételeknek. Kizárólag a friss tojásokra (ideértve a hűtött tojásokat is) alkalmazható az új kulcs, melyeket nem bontottak meg és nem vetettek alá semmilyen hőkezelési vagy tartósítási eljárásnak. Utóbbi esetekben ugyanis a tojásra továbbra is 27 százalékos áfa-kulcs vonatkozik.

Az 5 százalékos adómérték alkalmazhatóságának feltétele, hogy a madártojások legfeljebb tisztítási és/vagy fertőtlenítési eljáráson mehetnek keresztül.

A tojásra vonatkozó 5 százalékos adómérték alkalmazhatóságával szembeni részletes követelményeket az alábbi tájékoztató tartalmazza.

A csökkentett adómérték alkalmazható a tejre (kivéve az anyatejet, az ultramagas hőmérsékleten hőkezelt tejet és az ESL tejet) a vtsz. 0401 10-ből és vtsz. 0401 20-ból. 2016 végéig még a 18 százalékos adókulcsot kell alkalmazni.

Az említett vtsz számok alá a teljes tej, vagy a részben vagy teljesen lefölözött tej tartozik. A tej lehet pasztörizálva, csírátlanítva vagy másképpen tartósítva, homogenizálva vagy peptonizálva is; de nem tartozik ide az a tej és tejszín, amelyet sűrítettek vagy hozzáadott cukorral vagy más édesítő anyagokkal édesítettek.

Az ultramagas hőmérsékleten kezelt tej vagy ESL tej, illetve anyatej továbbra sem kerül be az százalékos áfa-kulcs alá. Utóbbi értékesítése pedig ezentúl is adómentes marad.

A tejre vonatkozó 5 százalékos adómérték alkalmazhatóságával szembeni részletes követelményeket az alábbi tájékoztató tartalmazza.

(Ado.hu/NAK)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Módosultak a baromfihús- és tojáságazati irányadó árak

2019. április 3. 14:34

Megjelent az Európai Bizottság 2019/531/EU végrehajtási rendelete az 1484/95/EK rendeletnek a baromfihús- és tojáságazatban alkalmazandó, valamint a tojásalbuminra vonatkozó irányadó árak módosításáról.

A magyar tojás fogyasztását ajánlják

2018. június 21. 14:16

A külföldiekkel ellentétben a magyar gazdaságokban termelt tojások kiváló minőségűek és biztonságosan fogyaszthatók.

Elárasztja az uniót az ukrán tojás

2019. március 9. 15:03

Az import több mint fele – 51 százaléka – Ukrajnából érkezett, összesen csaknem 14 ezer tonna, ami több mint négyszerese volt a 2017-ben beszállított mennyiségnek.

Emelkedtek a tojásárak

2019. december 16. 13:02

A tojásnál mint rövid szavatossági idejű terméknél gond, hogy a megnövekedett igényeket nagyon nehéz kiszolgálni ilyen rövid időn belül. Ezért a termelők készleteznek a karácsonyi szezon előtt.