Agrárközélet

A gazdák védelméért állnak ki az EU-s miniszterek

Agrofórum Online

Magyarországon évek óta törvény szabályozza a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a tisztességtelen forgalmazói magatartást.

Az Európai Unió tagállamainak mezőgazdasági miniszterei politikai állásfoglalást fogadtak el hétfőn egyebek mellett a tisztességtelen forgalmazói magatartások visszaszorításáról. 

A tárcavezetők kiálltak amellett, hogy az Európai Bizottság a jövő év folyamán tegyen olyan javaslatot, ami uniós szinten sikerrel veszi fel a harcot a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szemben.

Gulyás Andrea közigazgatási államtitkár, a magyar delegáció vezetője a közlemény szerint elmondta: a V-4-ek szintjén és az uniós fórumokon is végig támogatták a kezdeményezést, a kormány határozottan kiáll a gazdálkodók védelmében. Magyarországon évek óta törvény szabályozza a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a tisztességtelen forgalmazói magatartást – hangsúlyozta.

A közleményben kiemelte: a megtett intézkedéseken túl tovább kell javítani a gazdák élelmiszer-ellátási láncban betöltött helyzetét, hiszen ők a legkiszolgáltatottabbak. A tárca álláspontja szerint az áringadozások miatti kockázatot igazságosabban kell viselniük az ágazati szereplőknek, emellett növelni kell a piacok átláthatóságát.

Az Európai Bizottság által tavaly életre hívott, magyar részvétellel működő Mezőgazdasági Piacokkal foglalkozó szakértői csoport novemberben hozta nyilvánosságra jelentését a témában, amely ajánlásokat fogalmaz meg a gazdák helyzetének stabilizálása érdekében.

(MH/MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A kényszerszabadságon lévőket a földekre küldenék dolgozni a franciák

2020. március 24. 16:32

A francia gazdaság évtizedek óta több ezer külföldi idénymunkást alkalmaz a földeken, akik a karatnénszabályok miatt idén nem jöhetnek Franciaországba.

Békésben már 14 ezer hektár van víz alatt

2018. március 21. 13:39

Hétfő óta tovább nőtt a belvízzel elöntött terület Békés megyében, egy szakaszon már harmadfokú a készültség – tájékoztatott a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság.

Már megjelent az áprilisi Agrofórum!

2019. április 15. 17:04

Vajon mi áll a hazai burgonya termőterület drasztikus csökkenésének hátterében, melyek az ágazat fejlesztési lehetőségei, fellendülhet-e ismét a burgonyatermesztésünk?

A hús iránti igény globális növekedéséből a kereskedőcégek is profitálnak

2020. január 15. 07:42

A Cargill, más globális gabonakereskedőkhöz hasonlóan, a rosszul teljesítő eszközök leépítését tervezik és olyan üzletágakba akarnak fektetni, amelyek nagyobb haszonkulccsal kecsegtetnek. Ide tartozhat a húsipar területe.