Zöldség-Gyümölcs

Növelni kell a termelői szerveződések szerepét a zöldség-gyümölcs ágazatban

Agrofórum Online

Az agrárkormányzat rendkívül fontosnak tartja a kertészeti ágazat fejlesztését, hiszen a mezőgazdaságon belül ez a legmunkaigényesebb terület, így sok embernek ad munkát, mintegy 300-350 ezer család megélhetését biztosítva ezzel – mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium miniszterhelyettese Gödöllőn.

Nagy István a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács konferenciáján kiemelte: a tárca Magyar Zöldség-gyümölcs Ágazati Stratégiájában megfogalmazott célja az, hogy a mostani 2,5 millió tonna helyett 1 millió tonnával többet termeljen az ágazat, miután az Európai Unióban ezek a termékek jó minőség esetén eladhatók, és a termelés bővítése magával hozhatja a foglalkoztatottság lényeges növekedését is.

A tervekről szólva a miniszterhelyettes elmondta, hogy a fejlesztések eredményeként a zöldségtermesztés termésátlaga 35 százalékkal, míg a gyümölcstermesztésé 70 százalékkal emelhető. Sikeres fejlesztés esetén  hazánkban százezer új munkahely is létesülhet az ágazatban, amelyek 80 százaléka a termesztésben, míg 20 százaléka a feldolgozóiparban jöhet létre.

Nagy István hangsúlyozta, legalább 40 százalékos mértékre kell növelni a termelői szerveződések szerepét a zöldség-gyümölcs ágazatban, ami elsősorban az új tagok belépésével, a tagság bővítésével érhető el. Mindezek mellett meg kell szervezni az exportpiacok nagy termésmennyiséggel történő ellátását, ehhez pedig a termelői szerveződések közötti együttműködést is ösztönözni kell.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bajban az európai gyümölcsfeldolgozók

2020. szeptember 28. 08:17

A koronavírus terjedése miatti válság hatására a gyümölcsfeldolgozókban hiányzott a betakarítási munkálatokat végző idénymunkások egy jelentős része Nyugat-Európában ebben a szezonban.

A tavaszi fagyok miatt szálltak el a gyümölcsárak

2020. szeptember 20. 08:20

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

Gyümölcsfeldolgozó és sűrítmény-gyártó üzem épül a szabolcsi Tornyospálcán

2018. március 29. 16:47

Már az első termelési évben az üzem 60-80 ezer tonna alma és 3 ezer tonna meggy feldolgozásra lesz képes.

Lassult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése augusztusban

2019. október 11. 15:33

A burgonya áremelkedése 29,7 százalékról 14,1 százalékosra lassult.

Hogyan érlelhetjük be a szobában nevelt citromfa termését télen?

2020. január 16. 06:57

T. Andrea kérdése: A szobai citromfám nagyon szép gyümölcsöket hoz télen is, de általában nem érnek be. Mit tehetek azért, hogy saját citromot fogyaszthassak télen is?