Agrárközélet

Agrár-vidékfejlesztési ügyfélszolgálat nyílt Hódmezővásárhelyen

Agrofórum Online

A hódmezővásárhelyi agrár-vidékfejlesztési ügyfélszolgálat pénteki átadásán Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, a kormány célja, hogy a mezőgazdaság minél több ember számára biztosítson megélhetést.

A magyar agrárium a hatékonyság és a kapacitás tekintetében sem használja ki lehetőségeit. Az ágazat valamikor félmillió ember eltartására volt képes, ma a földalapú támogatást igénylők száma 180 ezer körül mozog – fogalmazott a politikus.

A kormány azért alakította át az agrár és vidékfejlesztés rendszerét, hogy követhető legyen a források elosztása, közölte a miniszter, hangsúlyozva, a szervezetben dolgozóknak nem az Európai Unió pénzügyi érdekeit kell védeniük, a cél az, hogy a törvényesség betartásával a gazdálkodók minél több forráshoz juthassanak hozzá

Juhász Tünde Csongrád megyei kormánymegbízott elmondta, a kormányhivatal kezdeményezésére létrejött együttműködés eredményeként a szervezet kirendeltségén a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdász hálózatának bevonásával alakítottak ki közös ügyfélszolgálatot. A kirendeltségen négy munkaállomásnál a kormányhivatal agrár és vidékfejlesztést támogató főosztályának, négy másik ponton pedig az agrárkamara falugazdász hálózatának munkatársai segítik az ügyfeleket. Hozzátette: a szolgáltatás színvonalának emelése érdekében kibővítették az ügyfélszolgálati teret, és meghosszabbították az ügyfélfogadási időt.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke közölte, a szervezet az országban kétezer ügyfélfogadási ponton segíti a gazdálkodók tevékenységét. Ezt a falugazdászi hálózatot a kamarai tagdíjakból tartják fönt. A falugazdászok az elmúlt években ezer milliárd forint uniós támogatáshoz segítették hozzá a gazdálkodókat, ez az összeg a kétszerese a magyar agrárium 2015-ös adózás előtti eredményének – közölte.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Folyamatosan dolgozzák fel a kifizetési kérelmeket a Kincstárban

2018. szeptember 10. 08:53

A magyar agrárium jövője szempontjából létfontosságú, hogy a Vidékfejlesztési Program forrásait minél hatékonyabban fel tudjuk használni.

Sikeresen működik az országos jégkármérséklő rendszer

2018. június 18. 14:22

Összesen 986 talajgenerátor működik, köztük 222 automata berendezés látja el a jégkármérséklés feladatát.

Idén a zöld és a kétszínű krizantém a sláger

2018. november 1. 08:33

Tekintve az erősen szezonális jelleget, a termesztés és a logisztika, értékesítés is komoly szervezést és feszes időzítést igényel a krizantém esetében. A vágott virágot több napos pulton tartásra felkészítve kell átadni a boltosoknak.

Szabadkereskedelmi szerződés: bukni fognak a termelők

2018. szeptember 18. 09:47

Az ágazat 22 millió ember számára biztosít munkát, sőt a szélesebb körű élelmiszerszektorban – a mezőgazdaságon kívül az élelmiszer-feldolgozásban és a hozzá kapcsolódó kereskedelmi és szolgáltató iparágakban – összesen mintegy 44 millió munkahelyet teremt.