Agrárközélet

Növelnénk a kivitelünket Törökországba

Agrofórum Online

Agrár-külkereskedelemről, élelmiszer-gazdasági termékkivitelről és piacszerzésről, valamint szarvasmarha ágazati együttműködéssel kapcsolatos kérdésekről is tárgyalt Nagy István és Mehmet Danis Isztambulban.

A Földművelésügyi Minisztérium miniszterhelyettese a Fekete-tengeri Együttműködési Tanács (BSEC) ülésén is részt vett. A térség egyik meghatározó gazdasági fókuszú magas szintű tanácskozásának keretén belül került sor a Mezőgazdasági Miniszterek Tanácskozására május 15-17. között

A török élelmezési, mezőgazdasági és állattenyésztési miniszterhelyettessel folytatott kétoldalú egyeztetésen Nagy István üdvözölte, hogy a két ország állategészségügyi hatóságai közötti, folyamatos és intenzív kapcsolattartás eredményeként újra folyamatos az élő szarvasmarha-export. A magyar miniszterhelyettes jelezte, hogy a Földművelésügyi Minisztérium kész információnyújtással és  szakmai partnerek bevonásával történő koordinációval közreműködni élelmiszergazdasági profilú vegyesvállalatok létrejöttében, emellett ösztönzi mind a Törökországba irányuló élőállat-kivitel fokozását, mind a magyar vállalatok általi, Törökországban történő élőállat-tenyésztést.

Nagy István aláhúzta, érdemes erőfeszítéseket tenni a gabonaexport növelése érdekében, ugyanis a Törökország által a legnagyobb mennyiségben importált agrár-élelmiszeripari termékcsoportról van szó. Magyarország a belső felhasználáson felül komoly mennyiségű export árualapot termel minden évben.

A miniszterhelyettes felhívta a figyelmet, arra hogy hazánk együttműködési potenciált lát az állat- és lúdtenyésztésre, az élelmiszerfeldolgozásra, a feldolgozott tejtermékekre, valamint a vetőmagra vonatkozóan.

(FM Sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Sikeresek a hazai agrárcégek az orosz piacon

2019. április 24. 10:16

Nemrég orosz sajtóhírek szerint felmerült az orosz embargó esetleges szigorításának lehetősége is, ami igen érzékenyen érintené Magyarország és az uniós országok eddig még nem korlátozott tenyésztési célú szarvasmarha kivitelét is.

NAK TechLab verseny: szarvasmarha-tenyésztést támogató ötlet győzött

2020. augusztus 16. 10:34

Az ötletversenyre olyan egyetemi hallgatói csapatok jelentkezését várták, akik innovatív ötletükkel, hatékony megoldásaikkal segíthetik a hazai mezőgazdaság digitalizációját.

Tizenhat fejőrobot nyolcszáz szarvasmarhára

2020. augusztus 19. 11:40

Európa legnagyobb automatikus GEA márkájú fejőrendszere Németország Brandenburg tartományában működik. A 16 fejőrobottal működő rendszer a legnagyobb ilyen eddig a kontinensen és 800 szarvasmarhát tudnak vele fejni.

Hogy függ össze a körömápolási napló és a kézműves sajt?

2019. május 23. 03:48

A magas minőségű tejnek ma már komoly felvevő piaca van. Nem túlzás azt állitani, hogy a Hétforrás Birtokról származó tejért, és csekély mennyiségű sajtért, túróért sorban kell állniuk a vevőknek, „akik” jelenleg éttermek, kávézók, reggelizőhelyek.