Agrárközélet

Élénkül a beruházási kedv a hazai agráriumban

Agrofórum Online

Az igazi beruházási boom 2018-2019-re várható, mivel jelenleg a kiértékelése zajlik azoknak a pályázatoknak, amelyekre a gazdák a leginkább támaszkodnak fejlesztéseik során – derül ki a Budapest Bank Agrár Gazdasági Indexéből.

A magyar gazdák hangulatát, várakozásait 2015 óta mérő index jelenleg +5 ponton áll, ami a tavalyihoz képest 3 pontos emelkedés. Ez alapján a mezőgazdaságban összességében enyhe, de növekvő optimizmus tapasztalható. A pozitív várakozások leginkább a beruházási kedv növekedésében mutatkoznak meg. Míg 2015-ben a mezőgazdasági kkv-k fele hajtott végre beruházást, addig 2016-ban ez az arány közel 70%-ra nőtt. A három részből összetevődő index egyik eleme, a beruházási részindex, amely a fejlesztések összértékének előző évihez viszonyított alakulását, a kapacitásnövelést és a technológiai fejlesztéseket mutatja meg, 11 ponttal +19 pontra nőtt – ez a legjelentősebb elmozdulás az előző évi eredményekhez képest. A tavalyi növekedést főként a növénytermesztéshez kapcsolódó beruházások hajtották, ezen belül is a 300 hektárnál nagyobb területen gazdálkodók fejlesztettek többet.

Idén tovább nőhetnek a beruházások: a tavalyi 23% után a cégek 35%-a tervezi növelni beruházásainak összértékét, mégpedig átlagosan a duplájára. Különösen magas a technológiai fejlesztést tervezők aránya (60%). A korszerűsítést tervezők körében a leggyakoribb cél a mezőgazdasági gépvásárlás (82%), ezt követi a mezőgazdasági épületek felújítása (35%), az új technológiai eljárás bevezetése (24%) és az energiahatékonysági beruházás (22%).

Jelenleg a Vidékfejlesztési és a GINOP pályázatok kiértékelése és a hiánypótlás zajlik, ami mintegy 30 ezer pályázatot jelent, így az igazi beruházási boom a következő évekre, 2018-2019-re várható. A kivitelező kapacitások terén jelentkezhetnek majd nehézségek ezeknek a beruházásoknak az egyidejű megvalósításában.

Az ágazat finanszírozási szerkezetében egyre növekvő szerepet kapnak a banki termékek: tavaly óta 10 százalékponttal nőtt a bankhitel és a pénzügyi lízing szerepe mind a működésfinanszírozás, mind a beruházás-finanszírozás terén. Jelenleg a saját forrás aránya kb. 55%, a banki termékeké a működésfinanszírozásban 17%, a beruházások esetében 26%. 
„Jelenleg abban a szerencsés helyzetben vannak a kkv-k, hogy a megjelent uniós pályázatok mellett a gazdálkodók az alacsony kamatkörnyezetnek köszönhetően kedvező feltételek mellett juthatnak banki forráshoz is. Ezt a kedvező periódust mindenképpen érdemes kihasználniuk a gazdáknak. Fontos ugyanakkor, hogy a beruházásokat a piaci logika diktálja, és ne pusztán az elérhető kedvező lehetőségekre alapozzanak a cégek” – mondta Császi Róbert, a Budapest Bank vállalati értékesítési vezetője.

Az Agrár Gazdasági Index siker részindexe, amely a nettó árbevétel alakulását, valamint a hatékonysággal kapcsolatos várakozásokat tükrözi, kis mértékben, 2 ponttal növekedett tavaly óta. Az árbevételt és a profitot illetően a cégek fele stagnálást vár, egynegyede pedig növekedést. Az állattartók ennél jóval bizakodóbbak: náluk 40% a növekedésre számítók aránya – ennek hátterében nagyrészt a sertéshús és a tej árának növekedése, illetve stabilizálódása áll a Budapest Bank szakértője szerint. A hatékonyságot illetően ugyanakkor továbbra is van hová fejlődni, hiszen ezen a téren csak a cégek 28%-a számít javulásra.

Az értékesítési árak alakulását és az értékesítésben jelentkező kihívásokat tükröző kereslet részindex enyhén csökkent, értéke jelenleg -5. A kereslettel kapcsolatban a legoptimistábbak az állattartók és az 500 millió forint feletti éves árbevétellel rendelkező gazdaságok.

Ami továbbra is komoly kihívást jelent az agrárium számára, az a munkaerőhiány. A megkérdezett vállalkozások leginkább a betanított munkaerőt hiányolják (74%), de sokak szerint a középfokú végzettségű (71%) és a felsőfokú végzettségű (42%) szakemberekből sincs elég. Ezen a problémán a cégek nagy része maga is igyekszik segíteni, például gyakorlati helyek biztosításával diákok számára, vagy képzések támogatásával, esetleg saját képzés indításával.

A Budapest Bank Agrár Gazdasági Indexéről

A Budapest Bank megbízásából a GfK Hungária Piackutató Intézet 2015 óta vizsgálja az agrárszektorban tevékenykedő kkv-k várakozásait. Az Agrár Gazdasági Index értékét az eredményektől függően -100 és +100 között állapítják meg, ahol a 0 érték a semleges, az alatta lévő érték a negatív, felette pedig a pozitív várakozásokat mutatja. A kutatás során az agrárvállalkozások pénzügyi várakozásait, beruházásaik alakulását, a piaci környezet megítélését, a munkaerőpiaccal kapcsolatos meghatározó elemeket és finanszírozási lehetőségeiket vizsgálják. Ezek alapján a főindexen belül három részindexet határoznak meg: siker, beruházás és kereslet. Az országosan reprezentatív kutatás 50 millió forint árbevétel feletti mezőgazdasági vállalkozások megkérdezésével készül, 400-as mintán. A legutolsó felmérés 2017. május 11. és június 1. között készült.

(Budapest Bank)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Egyre több a beruházás a hazai mezőgazdaságban

2018. április 26. 11:11

Bár a beruházásokat még mindig saját forrásból valósítja meg a legtöbb gazdálkodó, az elmúlt évben duplájukra emelkedtek a banki hitelből finanszírozott fejlesztések.

Szinte tökéletesek az adonyi Angus tenyészbikák - Fajtaelőnyök és tartástechnológia

2019. május 9. 04:36

2018-ban 93 százalékos vemhesülést értek el az adonyi Angus marhák. Összesen 19 tenyészbika dolgozott az előző idényben, amelyek közül négy állat 100 százalékos eredményt produkált.

Állattenyésztés Képgaléria Videó

Terítéken az új állattenyésztési törvény

2018. október 30. 10:03

Az uniós jogszabály lényegi változást hoz abban, hogy alkalmazásával azonos alapelvek szerint kell működtetni a tagállamokban a törzskönyvezési, teljesítményvizsgálati és tenyészértékbecslési rendszereket.

Nagy a verseny az állattenyésztési ágazatban is

2018. szeptember 28. 10:53

Az emberiség több húst, fehérjét igényel, nagy a verseny e szükségletek kielégítéséért, ugyanakkor az európai állattenyésztők erősebb kötöttségekkel szembesülnek, mint bárhol a világon élő konkurenseik.