Szőlő-Bor

Program indul a magyar borok hitelességének erősítésére

Agrofórum Online

Elindult a Magyar Borok Eredetmintázati Térképe Program. A H1-NMR módszer alkalmazásával a világ NMR-adatbázisához kapcsolódóan a hazai borrégiók, szőlőfajták és évjáratok adatbázisa és identifikációs algoritmusa készülhet el.

Program indul a magyar borok hitelességének erősítésére, ennek során egy modern eljárás segítségével megalkotják a magyar borok eredetmintázati térképét, amely a borok származási helyét és összetételét mutatja – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerdai sajtótájékoztatóján. Közölte: a program megvalósítása érdekében a Földművelésügyi Minisztérium (FM) stratégiai megállapodást köt a Diagnosticum Zrt.-vel. A megállapodás lényege, hogy a részvénytársaság biztosítja a magyar borok eredetmintázati térképének felrajzolásához szükséges technikai hátteret, és így létrejön egy olyan – matematikai modellszámítás alapján elkészített – adatbázis, amely nemzetközileg is hiteles.

A program megvalósítására a Diagnosticum Zrt. elnyert mintegy 4 milliárd forintot a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretéből. A tárca és a részvénytársaság együttműködésének eredményeként egy éven keresztül a magyar borászatok ingyenesen kapnak lehetőséget olyan analitikai vizsgálatokra, amelyek eddig nem voltak Magyarországon elérhetőek. Péterfy Ferenc, a Diagnosticum Zrt. elnöke elmondta, az elnyert uniós forrásból beszerzett új készülékeket egy szerencsi laboratóriumban helyezték üzembe.

A miniszter kitért rá: az a tanúsítvány – amelyhez a borászatok hozzájuthatnak ingyenesen, ha részt vesznek a programban – a külföldi és a magyar kereskedők számára az eddiginél nagyobb garanciát jelent a borok származását és minőségét illetően. Ez pedig számottevően javíthatja a magyar borok piaci pozícióját, erősítheti a fogyasztói bizalmat. Egy-egy magyar bor „ujjlenyomata” ugyanis jól láthatóvá válik, ami ellenőrizhető egy adatbázisban is. Ez a program ugyanis kimutatja nemcsak a borok kémiai sajátosságait, hanem például információt ad arról a talajról is, ahol a borkészítéshez használt szőlő termett.

– Az eljárás alkalmazása hasznos lehet a borokon kívül más termékek esetében is, ahol az eredetvédelemmel gondok vannak, mint például a méz, egyes feldolgozott húsféleségek, szalámik, kolbászok, pálinkák és más szeszesitalok összetételének meghatározásában – jegyezte meg Fazekas Sándor.

Kiss Eliza, az FM kiemelt borászati feladatokért felelős miniszteri biztosa elmondta: a program végrehajtása már folyik, a labor kialakítása elkezdődött, a gépek telepítése megtörtént, innentől kezdve a borászok jelentkezésére van szükség, hogy részt kívánnak venni a programban.

Mészáros Kálmán, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Borászati és Alkoholos Italok Igazgatósága igazgatója arról beszél, hogy a mostani eljárás 52 paramétert dolgoz fel, és a különböző technológiákkal készült borokat is fel tudja dolgozni. Így beazonosíthatók maguk a borvidékek és a borvidékeken belül lévő kisebb területek is.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Kedvező a termelőknek az új borszabályozás

2020. március 9. 12:02

A piaci és technológiai folyamatok rendkívül felgyorsultak, de a tervezett új borszabályozás jobb feltételeket biztosít az értékesítéshez és csökkenti az adminisztrációs terheket.

A szőlőmagban rejlő kincseink

2020. február 7. 04:37

Bock József, a Bock Pince Kft. ügyvezető-tulajdonos elmondta, közel tizenöt évvel ezelőtt kezdtek el azzal foglalkozni, hogy valamilyen módon hasznosítsák a borszőlő feldolgozásának egyik melléktermékét, a rendkívül magas antioxidáns tartalommal rendelkező kékszőlőmagot.

Egyre több magyar palackos bort exportál a Lidl

2019. április 4. 11:17

A vállalat 4,6 milliárd forint értékű export teljesítménye a 17 milliárd forintos teljes hazai palackos borexport mintegy 27 százalékát teszi ki.

Növelnék a dél-balatoni borok népszerűségét

2018. február 7. 07:52

Területét tekintve a dél-balatoni az ország ötödik legnagyobb borvidéke, és mintegy háromezer ember dolgozik a szőlőtermesztésben.