Agrárközélet

Borászatok: már csak 40 százalékuk veszteséges

Agrofórum Online

Alaposan megerősödtek a magyar borászatok: kevesebb a veszteséges cég, egyúttal a bevételi átlag jelentősen nőtt tavaly, pedig az importborok tömeges jelenlétével is meg kell küzdeniük a piaci szereplőknek.

Tavaly 878 szőlőbor termelésével foglalkozó vállalkozás működött Magyarországon, közülük átlagosan ötből négy adott le céges beszámolót. Ezekből kiderült, hogy 40 százalékuk működött veszteségesen, ami azt jelenti, valamelyest javultak az ágazat kilátásai – derült ki a Világgazdaság érdeklődésére az Opten Kft. által közölt adatokból.

A céginformációs szolgáltató tájékoztatása szerint a hazai borászatok összesített árbevétele 101,16 milliárd forint volt az elmúlt évben. Tavalyelőtt ugyan valamivel több, 101,77 milliárd volt a szektor együttes forgalma, valójában mégis növekedtek a cégek, hiszen a számuk csökkenésével az éves bevételek átlagosan 130,6 millió forintról 140,3-re ugrottak. Ez annak fényében komoly előrelépés, hogy a piacot elárasztják az olasz és spanyol importból származó asztali borok, melyek – ha minőségben feltétlenül nem is – árban mindenképp versenyképesek a hazai termékekkel.

A forgalmi adatok alapján a legkisebb résztvevők vannak többségben: a magyar borászatok közel 70 százaléka, 607 cég könyvelt el tavaly 100 millió forint alatti forgalmat, nyolcvanketten pedig 100 és 500 millió forint között zártak. Efelett már csak mutatóban akad néhány kiemelkedő szereplő, 500 millió és 1 milliárd között tizenhárman vannak, 1 és 5 milliárd között pedig tizenheten. Az 5-10 milliárd forintos sávban, illetve 10 milliárd felett csupán egy-egy vállalkozás található.

Ahogy a magyar sörfőzdék, úgy a hazai borászatok esetében is megállapítható, hogy hiányoznak a palettáról a közepes méretű cégek: a sok családi kisvállalkozás mellett néhány technológiai fejlettségben és termelési volumenben élen járó óriás határozza meg az ágazatot. A jövőben a szektor lehetőségeit az időjárási viszonyok mellett az uniós támogatások felhasználása és a sikeres bormarketing határozhatja meg.

A bor- és gasztromarketing irányítása a Magyar Turisztikai Ügynökségnél (MTÜ) is új alapokra került idén júniustól a turisztikai országmárka kialakítása érdekében. A szervezet szakemberei a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával karöltve még ezen a nyáron mind a hat borrégióba ellátogatnak, hogy egy szakmai rendezvénysorozat keretében új, egységes borarculatot alakítsanak ki.

A magyar borok hitelességének megerősítése érdekében a Földművelésügyi Minisztérium eredetmintázati térkép létrehozását is kezdeményezte, így a borászatok egy éven át ingyenesen végeztethetnek analitikai vizsgálatokat. Ezek alkalmasak egy-egy régió, évjárat vagy fajta beazonosítására, ellenőrizhetővé válik, hogy a címkén feltüntetett adatok helyesek-e. A térkép segítséget jelenthet a piacra jutásban, és a vizsgálatokkal alátámasztott tanúsítvány a külföldi kereskedőkben is bizalmat ébreszthet.

(Világgazdaság)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Magyarország a 23. legnagyobb borexportőr a világon

2020. július 18. 07:50

Tavaly összesen 36,1 milliárd dollár értékben exportáltak bort a világ országai. A listát Franciaország vezeti 11 milliárd dollárral Olaszország és Spanyolország előtt. Hazánk a 23. a globális listán a maga 112 millió dolláros borkivitelével, ez a mennyiség az európai rangsorban a 14. helyre volt elegendő.

Idén 4,2 millió mázsa szőlőt szüreteltek a gazdák

2019. november 20. 11:36

A borászok nagyon jó minőségű borokra számítanak, hiszen a visszajelzések alapján szépen érett, egészséges gyümölcsöket szüreteltek, és bizakodásra ad okot az is, hogy az idei év Tokajban is jó volt az aszúsodás szempontjából.

A magyar bortermelés stratégiai terület

2018. július 23. 06:00

A létesítményt úgy alakították ki, hogy a borvidék kisebb pincészetei számára is elérhetővé válnak a legkorszerűbb borászati technológiák.

Folyamatosan nő a borászati ágazat árbevétele

2018. november 20. 05:37

Az Opten közleménye szerint, 2015-ben a magyar borkészítő vállalkozások éves nettó árbevétele meghaladta a 102 milliárd forintot, a tavalyi évet több mint 108 milliárd forinttal zárták.