Agrárközélet

Gabona: van, ahol 60-70 százalékos a termésveszteség

Agrofórum Online

A dél-európai szárazság súlyosan veszélyezteti az olasz és a spanyol gabonatermést, ami az elmúlt húsz év legalacsonyabb szintjére eshet, ugyanakkor szintén rossz hatással van az olajbogyóra és a mandulára – írta a Reuters hírügynökség.

Kasztília és León, Spanyolország legnagyobb gabonatermelő régióiban a termésveszteség az előzetes becslések szerint körülbelül 60-70 százalékos. „Az idei év nem rossz, hanem katasztrofális. Nem emlékszem egy ilyen évre” – mondta Joaquin Antonio Pino gabonatermelő Sinlabajosban.

Pino azt mondta, hogy sok területen még nem takarítottak be, mert a bevételek nem fedeznék a munkások bérét sem. Míg az Európai Unió nagy búzaexportőr, Spanyolország és Olaszország általában búzabehozatalra szorul Franciaországból, Nagy-Britanniából és Ukrajnából. Ágazati elemzők – köztük az Agroinfomarket – úgy vélik, hogy Spanyolország búzaimportja várhatóan több mint 40 százalékkal 5,6 millió tonnára nő a 2017-2018-as gazdasági évben.

Spanyolország és Olaszország egyaránt a legfontosabb olívaolaj termelők közé tartoznak, ám a termés mindkét országban csökkenni fog. A visszaesés különösen nagy lesz Olaszországban, ahol az aszály tetézi mindazt a gondot, amit az olajbogyóknak a rovarok és bakteriális megbetegedések okoztak az utóbbi években. A Nemzetközi Olívaolaj-tanács előrejelzése szerint az olasz termelés 60 százalékkal esik idén. A diófélék, például a mandula és a pisztácia termelése szintén erőteljesen mérséklődik.

(blog.syngenta.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Terményárak: nagy találkozásra várt a piac

2018. december 4. 14:34

A hazai piacon túl nagy a csend – kukorica eladó nincs és bár a kereslet sem élénk, de az figyelemre méltó, hogy az árszintek változatlanok, de már egyre távolabbi határidőkre szólnak: most már jövő nyárig kell a korábbi árért tárolni.

Még mindig tömeges a repcebolha populáció a vetéseken. Védekezzünk ellenük!

2019. október 8. 08:34

A korábban kikelt álhernyókkal együtt igen nagy fertőzési nyomás nehezedik a repcére, amit csak folyamatos védekezéssel lehet feloldani.

Jól fejlődik a búza és a repce is a szárazság ellenére

2020. április 8. 10:17

Jelenleg a legnagyobb kihívás az öntözéshez szükséges infrastruktúra kiépítése: a következő 20 évben komoly fejlesztések várhatók ezen a területen.

A kukorica 2009 óta nem volt ennyire olcsó

2020. április 21. 08:02

A nyersolaj árának zuhanásával párhuzamosan csökkent a kukorica ára is, hiszen egyre kisebb a kereslet a benzin iránt, amibe a kukoricából készült etanolt adják adalékként.