Állattenyésztés

Összefogás szükséges a nyerstej árak emelkedéséhez

Agrofórum Online

A termékpálya minden résztvevőjének össze kell fognia a Magyarországon termelt nyerstej árának emelkedése érdekében, ebben a kérdésben egységes véleményt képviselnek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tagjai, így a felvásárlók, a termelők és kereskedők is - mondta Süle Katalin, a NAK elnökségi szóvivője.

Hozzátette: az országban szükség van a jó minőségű magyar tejre, hiszen ha a lakosság elsősorban import termékeket fogyaszt, akkor veszélybe kerül az egész magyar tejpiac termékpályája.

Süle Katalin közölte: a probléma abból adódik, hogy az Európai Unió egyes országaiban a nyerstej kilogrammonkénti ára elérte a 43-44 eurocentet (130-133 forint), míg Magyarországon a nyerstej ára 90-92 forinton stagnál. A NAK elnökségi szóvivője szerint csak akkor van rá esély, hogy a termelők ne vigyék külföldre a jó minőségű magyar tejet, ha a nyerstej belföldi ára megközelíti az export esetén kapható árat.

Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a jelenlegi termelői és fogyasztói árak között van akkora különbség, hogy a nyerstej esetleges áremelkedése a fogyasztókat valószínűleg kevésbé érintse.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Tejfeldolgozó üzemet adtak át Bács-Kiskun megyében

2019. december 15. 07:47

A mintegy 747 millió forint értékű beruházás a Vidékfejlesztési Program 347 millió forintos európai uniós támogatása mellett 400 millió forint önerővel épült meg.

Újabb részleges felhívás nyílt a sovány tejpor értékesítésére

2019. június 26. 05:47

A tej és tejtermékek piacának jelenlegi helyzete, vagyis az árak alakulása és az intervenciós készletek nagysága indokolttá teszi a sovány tejpor további mennyiségeinek a betárolási időpont módosítása általi értékesíthetővé tételét.

Áfacsökkentést és fokozott ellenőrzést sürget a tejágazat

2018. január 23. 09:05

A tavalyi év végére a hazai tejpiac stabilizálódott, a nyerstej kilogrammonkénti felvásárlási ára átlépte a 100 forintot, több feldolgozónál indultak fejlesztések.

Javulnak a kilátások a globális tejpiacon

2020. július 24. 08:03

Az összes probléma ellenére az USDA elemzése szerint az Európai Unióban a tejtermelés meglepően magas szintet ért el.