Agrárközélet

Ne felejtsük el a január végi határidőket!

NAK

A 2008. évi XLVI. törvény alapján a felügyeleti díj mértéke egységesen az előző naptári év bevételének 0,1%-a. A bevallás alapján megállapított összeg második részletét 2019. január 31-ig kell befizetniük az érintetteknek.

A tejpiaci szereplőknek a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanácsnál működő piaci jelentéstételi kötelezettségről szóló piacszervezési intézkedés kiterjesztéséről szóló 8/2017. (III. 2.) FM rendeletben meghatározottak szerint a feldolgozók, a nagykereskedelemmel foglalkozó tejágazati szereplők és tejtermelők esetében havi, tejkereskedők esetében háromhavi rendszerességgel havi adatokat kell elektronikus úton a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács honlapján közzétett címre, a tárgyhónapot követő hónap 15. napjáig megküldeni.

A tejpiaci jelentés sablonjai, illetve a jelentéssel kapcsolatos minden információ megtalálható ide kattintva, illetve a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács honlapján és a +36 1/336-94-73 telefonszámon.

Kisvállalkozók esetében az adóelőleg megállapítási, bevallási és fizetési kötelezettségnek negyedévente, a tárgynegyedévet követő hónap 20-áig kell eleget tenni, többek között ez is olvasható a kisvállalati adó 2019.01.01-től érvényes szabályairól szóló kiadványban.

Érdemes megfelelően folytatni a szabályszerű nyugta- és számlaadást is, ugyanis a NAV munkatársai több megyében is helyszíni ellenőrzéseket végeznek, valamint a NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága januárban a 2. héten azokat az üzleteket ellenőrzi, ahol az online pénztárgépek nem kommunikálnak a NAV szerverével.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Kevesebbe kerül az UHT és az ESL tej januártól

2018. december 21. 15:47

Csökkentik az áruházláncok a jövő év elejétől az ESL (hosszabban eltartható) és az UHT (ultrapasztőrözött) tejek árát, mivel azok forgalmi adója az elfogadott jogszabály szerint január 1-től 18 százalékról 5 százalékra mérséklődik.

Eltűnhetnek az import UHT-tejek a hazai boltok polcairól

2018. július 6. 08:48

Az Országgyűlésnek benyújtott adócsomagban szerepel az ESL- és az UHT-tej áfacsökkentése.

Franciaországba szervezett tanulmányutat a NAK

2018. október 27. 15:30

2018. október 15-19. között tizenkét kecsketej- és juhtejtermelő, illetve -feldolgozó kamarai tag utazhatott Franciaországba, a NAK által szervezett és részben a Kamara által finanszírozott sajttechnológiai szakmai tanulmányútra.

Élőben jelentkezünk a tejtermelők keddi demonstrációjáról - Frissítve

2019. március 26. 06:41

A Penny Market Kft. – többszörös előzetes egyeztetés ellenére – drasztikusan alacsony, 135 forintos áron dobott piacra egy szlovákiai import UHT tejet 2019. március 21-én, emiatt ma reggel 8 órai kezdettel a Penny Market Kft. alsónémedi központja előtt tüntettek a tejtermelők.