Agrárközélet

Szijjártó Péter: a magyar gazdaság lelke a mezőgazdaság és az élelmiszeripar

Agrofórum Online

Az autóipar jelenti a magyar gazdaság gerincoszlopát, de a lelke a mezőgazdaság és az élelmiszeripar - mondta Szijjártó Péter pénteken Mélykúton, ahol letették a Hunent Víziszárnyas Feldolgozó Zrt. mintegy 12,6 milliárd forint beruházással épülő új üzemének alapkövét. A beruházáshoz, amely 350 új munkahelyet hoz létre, a magyar kormány 4,4 milliárd forintos támogatást biztosít.

A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: az élelmiszeripar termelési értéke az első hét hónapban 1673 milliárd forintot tett ki, ami 6 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az élelmiszeripar 148 ezer 400 magyar embert foglalkoztatott, ami 5 százalékos növekedést jelent egy esztendő alatt – tette hozzá. A miniszter kiemelte: az első fél évben a nemzetgazdasági beruházások 25 százalékkal emelkedett az előző év hasonló időszakához képest.

A beruházás ösztönzéssel foglalkozó ügynökség (HIPA) a minden rekordot megdöntő tavalyi évnél is sokkal jobb első fél évet zárt. A vállalatok vezetőivel 47 beruházásról állapodtak meg – köztük a Hunent Zrt.-vel -, aminek eredményeként 8500 új munkahely jön létre Magyarországon és több mint 430 milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg.

Szijjártó Péter elmondta: a Mélykúton megépülő üzem már a negyedik olyan élelmiszeripari beruházás az idén, amely a beruházás ösztönzéssel foglalkozó ügynökség megállapodásán nyugszik. Beszélt arról is, hogy a Mélykúton megépülő üzemhez kapacitásban és technológiai fejlettségben is kevés hasonló kacsa vágóhíd és feldolgozó üzem van Európában. Emlékeztetett, hogy augusztus 24-én Magyarországot újra madárinfluenzától mentes övezetté nyilvánították. Mint mondta: ez azt is jelenti, hogy a magyar kacsa-, liba- és baromfitermékek visszatérhetnek azokra a távol-keleti piacokra, ahol rendkívül kedveltek a magas minőséget képviselő hazai termékek.

Szijjártó Péter szerint, a beruházás azért is jelentős, mert nemzetközi banki szerepvállalással valósul meg. Magyarország 2014-ben lépett be újra a Nemzetközi Beruházási Bankba és a 40 millió eurós alaptőkéjével a harmadik legjelentősebb részvényesnek számít Oroszországot és Bulgáriát követően. A banknak a mélykúti az első Magyarországon megfinanszírozott beruházása, amihez 7 milliárd forintnyi hitelt biztosít. Kiemelte: az a tény, hogy egy orosz többségi tulajdonban lévő beruházási bank nagymértékű hitellel támogat egy beruházást, világosan mutatja azt a világgazdasági tendenciát, hogy a tőke most már nemcsak nyugatról áramlik keletre, hanem keletről is nyugatra. És aki ezt nem ismeri fel, komoly gazdasági lehetőségektől fosztja meg országát – fogalmazott a miniszter.

Weiss Kurt, a Hunent Víziszárnyas Feldolgozó Zrt. vezérigazgatója a zöldmezős beruházásról kijelentette: a mintegy 8,8 hektáros telken a beépített terület nagyjából 18 ezer 300 négyzetméter lesz. Az első ütemben, várhatóan 2018 októberéig felépítenek egy víziszárnyas vágóhídat, egy feldolgozó üzemet, egy hűtő- és fagyasztóházat, valamint egy szennyvíztelepet. A teljes beruházás második üteme várhatóan 2019 év végére fejeződik be. A vágási kapacitásról elmondta: az üzem egy tízórás műszakban 50 ezer kacsa vagy 25 ezer húsliba feldolgozására lesz alkalmas.

Bányai Gábor (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője az eseményen hangsúlyozta: a mélykúti beruházás óriási jelentőségű a térség számára, hiszen ezen a területen 1991 és 2010 között szinte senki nem fektetett be. 2012 óta azonban már több mint 5750 új munkahely jött létre.

A nyilvános cégadatok szerint a Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Zrt. (Hunent) 2016-ban 8,49 milliárd forintos értékesítési árbevételt ért el az egy évvel korábbi 9,24 milliárd forint után. A cég adózott eredménye 215 millió forint volt a 2015-ös 104 millió forintot követően.     A társaság nettó árbevételéből mintegy 37 százalékkal a belföldi, 63 százalékkal pedig az exportpiac részesedik. Az export értékesítés jelentős része az uniós országokba, ezen belül is a legnagyobb mértékben Németországba irányul. A belföldön értékesített áru zömmel a kis- és nagykereskedelmi egységeken keresztül jut el a fogyasztókhoz.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Átadták a SZIE Józsefmajori Tanüzemének felújított épületét

2019. október 19. 11:38

A tangazdaságban hosszú távú cél, hogy a sertéstartás mellett a hús feldolgozása is bemutatásra kerüljön saját vágópont és manufakturális húsfeldolgozó üzem létrehozásával.

Magyar oltóanyaggyártó-beruházás valósulhat meg Mongóliában

2019. június 20. 13:33

Magyarország egy 57 millió dolláros kötött segélyhitelprogram keretében forrást biztosít ahhoz, hogy magyar cégek felépítsék Mongólia legnagyobb állativakcina gyárát.

Soha ne legyen rosszabb évünk! - A magyar mezőgazdaság 2018. évi teljesítményének elemzése

2019. március 29. 13:46

Előzetes adatok alapján a mezőgazdaság teljes bruttó kibocsátásának volumene a 2017. évi 4 százalékos csökkenés után 2018-ban 3 százalékkal emelkedett. Ezen belül a növényi termékek kibocsátásának volumene 2, az állatok és állati termékeké pedig 6 százalékkal bővült.

Feldman Zsolt: a baromfiágazat fejlődéséhez beruházások kellenek

2020. szeptember 20. 04:37

A jó szakembereknek, a jó genetikai potenciálnak, a jó fajtaszerkezetnek és a jó takarmányozási háttérnek köszönhetően minden adott a jó minőségű baromfihús előállításához.