Növénytermesztés

Megfelelő lett Zala megyében a kukorica minősége

Agrofórum Online

Kukoricából hektáronként 7 tonna átlaghozamra számítanak Zala megyében, a termés csaknem 10 százaléka került magtárakba – tájékoztatott Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke.

A 34 700 hektáros területből 3 ezer hektáron végeztek a kukorica betakarításával, az eddigi átlagtermés 6,7 tonna volt. A napraforgó csaknem 95 százalékát már learatták, a 8,5 ezer hektáros vetésterületen átlagosan 2,5 tonna volt a hektáronkénti hozam. Süle Katalin szerint a termés minősége megfelelő, a tavalyinál kedvezőbb. Elmondta, hogy a kukoricát tonnánként 43-44 ezer forintért lehet értékesíteni, a napraforgót pedig tonnánként 95-110 ezer forintért. A napraforgó árát az olajtartalom utólagos mérése még módosíthatja.

Az őszi betakarítású növények közül a szója (az 5 ezer hektáros területen összesen több mint 10 ezer tonna termett) tonnánkénti ára 102-105 forint között alakul. A gazdálkodók alacsonynak tartják a kukorica árát, így akinek van lehetősége, betárolja és egy későbbi időpontban jobb áron próbálja meg majd értékesíteni – tette hozzá a megyei elnök.

A vetési szándék szerint ősszel több mint 51 ezer hektáron vetnek gabonát Zala megyében. A szántóföldi kultúrákat csaknem 29 ezer hektáron már elvetették: az őszi káposztarepcét 16 800 hektáron, az őszi búzát 8,3 ezer hektáron, a tervezett vetésterület (27 590 hektáron) 30 százalékán vetették el. Kisebb területen termesztenek jövőre rozst és tritikálét. A vetések jól fejlődnek, a vetés után megfelelő mennyiségű csapadék esett. Az első kártevők, a repcebolha és az ormányos bogarak ellen a gazdálkodók elvégezték a védekezést.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Enyhén drágult a kukorica világpiaci ára

2019. július 24. 04:37

Emelkedett a kukorica ára azt követően, hogy az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) közölte, hogy a kukoricatermés elmaradhat a várakozásoktól.

Versenyfutás az idővel – rövid távon az amerikaik a nyerők

2019. október 30. 15:38

Az árakra elsősorban az volt hatással, hogy a kínai-amerikai feszültség tovább enyhülhet és bár áttörő új hír nem volt, felmerült további 10 millió tonnás nagyságrendű kínai szójabab vétel lehetősége az USA-ból.

Eddig 37,6 millió tonnás az ukrán gabonatermés

2020. szeptember 27. 12:03

A kijevi agrárminisztérium arra számít, hogy a gabonatermés 2020-ban 68 millió tonnára eshet vissza a 2019-es rekord 75 millió tonnáról az ország legnagyobb részén jelentkező súlyos aszály miatt.

Indul az aratás, használjuk a hozammérőt!

2018. június 19. 12:45

A betakarítás egy kiváló alkalom a tábláink különbségeinek felmérésére, ha rendelkezésre áll, használjuk pontosan a hozammérő rendszerünket.